esszlessz- a "feneketlen" kóstolóblog

Borról hitelesen, mégis lazán

Hova menjünk a Balaton déli partján?

2018. március 21. 10:05 - Esszlessz

-sajtóközlemény

„Nekünk az egész életünk a Balaton, nem is értjük, hogy lehet, hogy olyan sokan mindössze a néhány nyári hónap alatt jönnek ide” – alapvetően ezen az ellentmondáson szeretne változtatni Bujdosó Ferenc, a Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet borásza azzal, hogy márciustól egy éven keresztül minden hónapban egy-egy új úti célt javasol azoknak, akik a Balaton felé veszik az irányt.

 

Ha a legmelegebb évszakon túl alaposan körbenézünk a Balatonnál, azt látjuk, hogy leginkább azok a gasztronómiával és turizmussal foglalkozó szakemberek törődnek a legtöbbet a szezon meghosszabbításával, akik eleve a magas színvonalra törekszenek, legyen szó ételekről, borokról, szállásról vagy programokról. Ők tudják, hogy ahhoz, hogy a helybeli fiatalok itt maradjanak, sőt mások ide is jöjjenek, létfontosságú, hogy egész évben érkezzenek vendégek a régióba.

 bujdoso_egesz_ev_balaton_1.jpg

Kép: Furmint Photo

„Energiával tölt fel és hosszú távú perspektívát ad, amikor olyan emberekkel dolgozhatok együtt, akik ugyanúgy hisznek abban, hogy a Balaton egész éves úti cél a gasztronómia, a sport és a kultúra iránt érdeklődőknek, mint mi. Balatonlellén élünk és készítjük a borainkat, ezért sok olyan helyszínt ismerünk a Dél-Balatonon, amit érdemes kipróbálni azoknak, akik túllépnének a lángoson és a vattacukron” – számol be arról Bujdosó Ferenc, kiket is mutat majd be ez a sorozat.

 

A Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet egy olyan családi borászat, amelyben immár három generáció dolgozik együtt. A pincészet borai nem véletlenül viselnek vitorlázáshoz kötődő szimbólumokat, hiszen a Bujdosó testvérpár rendszeresen vesz részt a Balatonon vitorlásversenyeken. A Kapitány, az Iránytű vagy éppen a Csomó elnevezés hajózáshoz kötődő kapcsolatát valószínűleg azok is értik, akik még sosem szálltak vízre, azt azonban már kevesebben tudják, hogy a Nemere és a Sirocco borok legendás balatoni vitorlásokról kapták a nevüket.

 bujdoso_egesz_ev_balaton_4.jpg

Kép: Furmint Photo

Akik szeretnék olvasni a dél-balatoni úti tippeket, a pincészet honlapján megtalálhatják őket; annak érdekében pedig, hogy véletlenül se maradhasson ki egy-egy interjú, érdemes feliratkozni a pincészet hírlevelére, vagy követni a Facebook-oldalukat.

 

Az első interjút itt olvashatja.

Szólj hozzá!

- GASTRO-HACK hosszú hétvége a PLÁNE BADACSONY BORTERASZON - BADACSONY - április 28-29-30.

2018. március 20. 12:09 - Esszlessz

Szóval ahogy ők mondanák:
Hölgyek, urak! 
Itten kérem szépen őrület lesz.

Gastro-Hack utazócirkusza a május elsejei hosszú hétvégére nagy dérrel-durral lefékez a Badacsony lábánál és letáborozik a Pláne Badacsony borteraszon. Ennek eredményeképpen pedig füst lengi be a teraszt, nem is akármilyen. 
A fiúk pillanatokon belül olyan eszközöket fognak majd munkára, hogy a hús adja a másikat.
Richard Nemeth beáll a pultba, hogy a legjobb badacsonyi borokat töltse, Czinege úr közben húsokat füstöl, sajtot grillez, consommét készít, a Pinter meg mindezt lefotózza. És persze a borterasz tulajdonosa, Tóth Ádám megmutatja a Badacsony legjavát. Szóval varázsolnak majd mindannyian.
Ez a pár nap a tökéletes alkalom a ráérős hedonizmusra. Reméljük, a Nap is kisüt majd hozzá!
Szóval éljen május elseje, pláne a borok és a húsok!

unnamed_1_3.jpg

Szólj hozzá!

- #birtokkonyha a Márga bisztróban: Szent Donát Birtok & Gere Attila Pincészete - CSOPAK -Március 24. -

2018. március 19. 12:07 - Esszlessz

A #birtokkonyha sorozat keretében a Szent Donát Birtok és a Márga bisztró tökéletes párosa ez úttal Gere Andival és Kozma Szabolccsal, a Mandula séfjével tart közös birtokvacsorát.
A rendezvényen debütál a Szent Donát két új 2016-os Kódex dűlőbora, valamint a 2015-ös Gere Kopár is. Emellett a Mandulán kívül először lesz kóstolható a 2012-es Solus-hoz készült Solus desszert, valamint Kozma Szabolcs séf saját készítésű sajtja.


Helyszín: Szent Donát Birtok - Márga bisztró
Időpont: március 24. szombat 18:00
Asztalfoglalás: 06209281181
Event és részletek a Facebokon!

unnamed_4.jpg

Menü:
Welcome - Szent Donát Csopak 2016 Hegybor
1. Füstölt süllőpofa, fogas filé, kaviár, fekete gyökér / Szent Donát Slikker dűlőválogatás olaszrizling 2016
2. Galamb, szélesmetélt, glasszírozott zöldségek / Szent Donát - Szent Donát parcella válogatás olaszrizling 2016
3. Libamájas "hurka" ropogós, kelvirág textúrák, vászolyi sajtfondü / Szent Donát Magma Kékfrankos 2015 & Gere - Kékfrankos 2016
4. Vaddisznó "osso bucco", tarlórépa, retek, cékla, súfnudli / Gere Ördögárok Cabernet Franc 2015
5. Kozma Szabolcs sajtja / Gere Kopár 2015
6. Solus desszert - dohány, étcsokoládé, sós karamell, gesztenye
Gere Solus Merlot 2012

Szólj hozzá!

I. KÉZMŰVES GASZTRO WORKSHOP FESZTIVÁL

2018. március 14. 08:37 - Esszlessz

2018. március 15-17. Tállya

ii.png

Tokaj-Hegyalja - Magyarország egyetlen világörökségi borvidéke

Tokaj-Hegyalja 2002 óta az UNESCO Világörökség része mint történelmi borvidék és kultúrtáj, amely termőhelyi adottságai, mikroklímája és borkészítési eljárása miatt nyerte el ezt a címet. A borvidék a világ első, 1737 óta eredet-védelemmel rendelkező, zárt borvidéke, ahol a világ legkiválóbb furmintjai teremnek. A tokaji borvidék különlegesen egyedi és ikonikus bora a tokaji aszú, amely a világ legegyensúlyosabb, komplex édes bora, világszerte az egyik legismertebb hungaricum. A 13. században építették az első, kőzetbe vájt, néhol szekérnyi szélességű, föld alatti pincéket, amelyek később több emeletes pincékké, titokzatos föld alatti birodalommá nőttek. Hegyalján ma is 600-700 éves, riolit tufába vájt pincelabirintusok vannak a mélyben.

Tállya

Tokaj-Hegyalja nagymúltú települése a mérések szerint Európa mértani középpontjában fekszik. A települést vallon telepesek alapították a 13. században, a 18. században pedig már Zemplén vármegye legnépesebb és legnagyobb szőlőterülettel rendelkező mezővárosa volt. Tállya borászati hagyománya több évszázados, a borvidék legkiterjedtebb borospince labirintusának hordóiban pihenő bort egykor császárok, pápák és költők itták, szőlőskertjeit nemes nagyurak és királyok birtokolták. Tállya épített és szellemi örökségének megalapozásában meghatározó szerepet töltött be a Rákóczi család, akiknek birtokaként fejlődött erős borászati központtá a település. Tállyán keresztelték meg Kossuth Lajost, itt élt egykor Lavotta János hegedűművész, és az itt élőkről mintázta Mikszáth Kálmán a Különös házasság című regényének figuráit. A település máig gyakorolt hagyományos mesterségei a zempléni tölgyfából a helyi kádárműhelyben végzett hordókészítés, a kőfaragás és az úrihímzés. Tállyát mindezek mellett a művészetek, a kiváló szálláshelyek és a minőségi kulináris élvezetek teszik kiemelt jelentőségűvé.

Tállyáért Egyesület

A Tállyáért Egyesület 2014 óta meghatározó közösségi szereplője a helyi és térségi társadalomnak. A civil szerveződés a község gazdasági, szellemi és kulturális fejlődésének elősegítését tűzte ki célul. Ez a feladat nagyon sokrétű: oktatási, szociális, gazdasági és kulturális területen is igyekszünk olyan lehetőségeket keresni és biztosítani a településen, melyek segítik ezeket az építkező folyamatokat. A térségben ellátott kulturális tevékenységünk kiemelkedő. Számtalan programot, rendezvényt bonyolítottunk le, hol önerőből, hol együttműködve más szervezetekkel. Programokat szerveztünk a helyi közösségnek az összefogás erősítése érdekében, és az ide érkezőknek a borturizmus fellendítése céljából. Emellett gondozásba vettük és megmentettük az enyészettől a környék sok régi épületét, igyekeztünk segíteni a helyi oktatás fejlesztésében,

 

felkarolni a helyi borászok közösségét és a hagyományos mesterségek képviselőit, őrizni és megmutatni az itteni értékeket a világnak. Ismerve a vidék gazdag történelmi és borkészítői hagyományát, annak a kornak a színes és pezsgő szellemi életét, amikor Hegyalja települései még mezővárosok, uradalmi birtokok voltak, és nemes urak szivaroztak diófái alatt, amikor még színháztermet rejtett egyik-másik kúria, elhatároztuk, hogy mindent megteszünk azért, hogy visszahozzuk ezt a szellemi-kulturális gazdagságot ide, és régi pozíciójához méltó helyre emeljük az ország egyetlen világörökségi borvidékét, és annak ékszerdobozát, Tállyát.

Tállya Tokaj-Hegyalja egyik legígéretesebb borvidéki települése, ahol az elmúlt években a Tállyáért Egyesület tevékenysége nyomán jelentősen fejlődött a turisztikai kínálat. Kulturális vonalon a Művészetek Völgye fesztivál szervezőcsapatával közösen hívták életre a Völgy kelet-magyarországi kistestvérét, a Kerekdomb Fesztivált, amit idén már negyedik alkalommal rendeznek meg, nagy sikerrel. Gasztronómiai vonalon Tállya volt az első, ahol megrendezték az első nemzetközi BBQ versenyt hazánkban, a Tállya BBQ Verseny & Fesztivált, melynek kísérőprogramja egy nagyszabású bor-és blues fesztivál volt. A verseny a Kansas City Barbecue Society nemzetközi szervezet szakmai felügyelete alatt zajlott, az általuk létrehozott versenysorozat kvalifikációs versenye volt a tállyai esemény. Ezen kívül több kisebb izgalmas és értékes kezdeményezés köthető az egyesület nevéhez: egy különleges sportesemény, a Tállya Challenge, ami egy akadályokkal nehezített terepfutó- és mountain bike verseny egy működő kőfejtő holdbéli tájain; vagy a Songbook Songwriting Camp, az első nemzetközi dalszerző tábor Magyarországon.

  1. Kézműves GasztroWorkshop Fesztivál

Az egyesület legújabb rendezvényének ötlete a hagyományok ápolása és a tudásátadás jegyében született: 2018. március 15-17. között rendezik meg első ízben a Kézműves GasztroWorkshop Fesztivált, mely Tokaj-Hegyalja helyi termelőinek, kézműves mestereinek, manufaktúráinak és gasztronómiai szereplőinek seregszemléje lesz. A termelőket felvonultató vásár mellett interaktív workshopokon, előadásokon, oktatásokon, tematikus kóstolókon lehet részt venni, bizonyos kézműves technikákat kiscsoportos foglalkozásokon lehet megtanulni. A rendezvény szándéka, hogy lehetőséget adjon arra, hogy bárki kipróbálhassa, hogyan kell sajtot készíteni vagy éppen hegyaljai mézből mézeskalácsot sütni.

A rendezvények mellett fontos szerepe van Tállya életében a 400 éves Szirmay kúria épületében kialakított Oroszlánosnak, ami közösségi térként is funkcionál. A hotel étterme a hegyaljai gasztronómia egyik alapköve, ahol a tállyai asszonyok kockás füzetéből megismert receptek mellett a legmodernebb trendek szerinti fogások is megjelennek. Az Oroszlános alapító tagja volt a Slow Food Tokaj Conviniumnak, szívügye a szezonalitás és a helyi alapanyagok használata. Tullner Csaba séf a különleges gasztronómiai élmények felelőse és a bor-étel párosítások avatott szakértője. Az épület alatt 70 méteres történelmi borospince és egy hozzá tartozó kandallós kóstolóterem húzódik, ahol az Oroszlános saját szőlőterületeiről, a Márton Birtok dűlőiből származó birtokborok palackjai sorakoznak. A fesztivál alatt az Oroszlános lesz a helyszíne egy egész napos, oktatással egybekötött BBQ élménynapnak, ahol az előkészítéstől a fogyasztásig bárki megtanulhatja és megtapasztalhatja, milyen a valódi BBQ és hogyan kell természetes faszénből nyert parázs füstjén elkészíteni az igazi barbecue húsokat.

 


A 3 napos rendezvény helyszínei a tállyai Maillot kastély és az Oroszlános Borhotel lesznek. A nemrég teljes felújításon átesett, egykori nemesi kiskastély, a Maillot kastély exkluzív belső tereiben zajlik majd a termelői vásár, a tetőtéri előadóteremben előadásokat lehet meghallgatni és kiscsoportos workshopokon lehet részt venni, az Oroszlános Borhotel pedig a BBQ workshop és élményprogram helyszíne lesz.

PROGRAM

A vásárra és az előadásokra a belépés ingyenes, bizonyos workshopokon részvételi díj fejében vagy regisztrációhoz kötötten lehet részt venni. Az előadások és workshopok helyszíne a Maillot kastély.
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1610508352389882

Március 15. (csütörtök)

14:00 – 17:00     Mesterségek sétája – lovaskocsis túra, melynek során a tállyai mestereket látogatjuk végig / állomások: Kalina Kádárság hordókészítő műhely, Kolyankovszky István Pro Architectura díjas kőfaragó műhelye, Fofrovics Kati néni úrihímzés bemutatója, Tőzsér Anna tűzzománc bemutatója

17:00 – 19:00      Táncház a Parapács Zenekarral, a 2012-es Fölszállott a páva tehetségkutató verseny zenekar kategóriájának győztesével (Maillot kastély)

19:00 – 22:00      Vacsora az Oroszlános Borhotelben

Március 16. (péntek)

10:00 – 18:00      Kézműves termékek vására (Maillot kastély)

10:00                     Előadás / Ismerkedés a gyógy-és fűszernövények világával / Leskó Füveskert (Maillot kastély)

11:00                     Workshop / Gluténmentes péksütemények készítése / Kalina Pékség és Dia Wellness

12:00 – 18:00      Borbár a tetőtérben – bemutatkoznak a tállyai családi pincészetek: Hollókői Pincészet, Dudovics Pincészet, Rózsa Pincészet, Szalóczi Pincészet

13:00                     Workshop / Mézeskalács díszítő workshop a Csudaíz Mézeskaláccsal

14:00                     Előadás / A borissza bőr kalandja Tolcsván / előadást tart a Helia-D Herba-kastély kincseiről Somogyi Krisztina

15:00                     Workshop / Helia-D tokaji aszús expressz kozmetikumkészítés workshop a Helia-D Herba-kastéllyal / vezeti: Somogyi Krisztina

15:30                     Előadás / Hegyaljai termelői sajtok - előadást tart Rácz Miklós

16:00                     Workshop / Szappankészítés a Hegyaljai Szappannal

16:00                     Workshop / Pálinka kóstoló a Szóráth Pálinkaházzal / vezeti: Badics Kata okleveles pálinkamester / 5 pálinka kóstolása: gönczi barackpálinka, vadbirs pálinka, furmint szőlőpálinka, sárgamuskotály szőlőpálinka, érlelt tokaji aszútörköly pálinka

17:30                     Előadás / Édes emlékek a szerencsi csokoládégyártásról / előadás csokikóstolással, filmekkel

19:00 – 22:00      Vacsora az Oroszlános Borhotelben

21:00                     DJ az Oroszlános pincetermében


Március 17. (szombat)

10:00 – 14:00      Kézműves termékek vására

10:00                     Előadás / Mézes Gergő Méhészete

13:00                     Előadás / Chili Hegyalján / Paprika Panna

7:00 – 21:00        Egész napos BBQ élménynap az Oroszlánosban oktatással


RÉSZTVEVŐ MANUFAKTÚRÁK ÉS TERMELŐK:

 

Hegyaljai Szappan (Mád)

Szóráth Pálinka (Tállya)

Helia-D Herba-kastély (Tolcsva)

Mézes Gergő Méhészete (Vizsoly)

Ízes Örömest Lekvárium (Tokaj)

Gönci Pálinka (Gönc)

Majoros István Kerek-perec (Erdőhorváti)

Csudaíz Mézeskalács (Pálháza)

 

Paprika Panna chili termékek

Hegyaljai Kézműves Sajtok - Rácz Miklós sajtjai (Újcsanálos)

Pásztor Sajt (Taktaszada)

 

Hegyalja Éléskamrája sütemények (Tokaj)

Szerencsi Csokoládé (Szerencs)

 

Kalina Pékség (Tállya) és Dia-Wellness

Szólj hozzá!

SEXGREGÁCIÓ A PÁLINKA BÍRÁLATÁBAN

2018. március 09. 17:36 - Esszlessz

Balaton Open Nyílt Nemzetközi Párlatverseny 2018

Bizonyos angol tudósok is határozottan állítják, hogy a női nem képviselői lényegesen kifinomultabb szagló és ízlelő szervekkel, érzékkel rendelkeznek, mint hasonló korú és társadalmi státuszú férfi társaik. Kristálytiszta logikai következtetéseiket abból vonták le és értékelték statisztikai módszerekkel, hogy a hölgyek a parfümériákban, illat-mintavételezéssel és bírálattal eltöltött időtartamuk szignifikánsan magasabb, mint a férfiaké, valamint az értékelésbe bevont mintaszámuk akár többszöröse is lehet utóbbiakénál. Bár iparági statisztikák ezt cáfolni látszanak, miszerint a férfi kozmetikumok világméretű eladásai összértékben a 2010-es évek második felére már lehagyták ugyanezen adatok női értékét, de természetesen ne tegyünk egyenlőségjelet a minőség és a volumen között.

bo2.jpg

Ezen megállapítások is befolyásolhatták a közismert, fiatal pálinkafőző-mestert és -oktatót, Pach Fenegyerek Gábort, hogy megszervezze az első olyan párlatversenyt Magyarországon, ahol csak hölgyek ülhetnek a poharak és a bírálati lapok mögé. Apropó, bírálati lap, a verseny további újítása, hogy a bírálók nem a tradicionális 20-pontos, hanem az e versenyre kidolgozott, 40-pontos bírálati módszer alapján kell, hogy értékeljék a mintákat. Az ötletnek számtalan támogatója is akadt, a Balaton turisztikai és gasztronómiai háttérintézményei, szervezetei is a rendezvény mögé álltak. A legsikeresebb párlatok és pálinkák – legyenek azok balatoniak, az ország más részéből származók vagy akár külföldiek -  bekerülnek a balatoni csúcsgasztronómiába is. A rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatót – nagyon frappánsan – március 8.-án, Nőnapon tartották.

bo3.jpg

A versenyre 2018 április 12.-13.-án, Zamárdiban kerül sor. Sok sikert Hölgyek, sok sikert főzőmesterek!

(a szerk. megjegyzése: BALATON OPEN THROWDOWN CROSSFIT néven a Scitec Muscle Beach keretén belül – Siófokon! - már fut egy izomgyúró-testedző versenysorozat is, bár talán sem a résztvevők, sem a bírálók halmazának nincs közös részhalmaza)

 

Gábor

Szólj hozzá!

DiVino Gozsdu & Junibor Organic Special

2018. március 09. 08:21 - Esszlessz

-sajtóközlemény

A tavalyi sikeres esemény után, idén másodszorra is megrendezzük a bioszemléletű Juniborászok bormustráját a DiVino Gozsdu borbárban, amelyre Titeket is szeretettel várunk!

11.png

Kóstoljátok meg a Junibor bio szemlélettel és organikus módon gazdálkodó borászainak tételeit. Itt lesznek a Junibor bio, átállásban lévő, illetve bio szemlélettel, de tanúsítvánnyal éppen még nem rendelkező fanatikus szőlész-borászai.

Amiről a kóstoló közben beszélgetni fogunk majd velük:

- Tapasztalatokról
- Az átállás és az akkreditáció előnyeiről, esetleges nehézségeiről
- A váltások okairól és eredményeiről

9 borász, 18+ tétel

EVENT: itt.

Belépő: 3000 Ft + 500 Ft pohárletét, mely visszaváltható távozáskor
A bevételből, mint minden évben a Junibor Egyesületet támogatjuk.

Kezdés: 18.00 óra

Kiállító Juniborászaink:
HERNYÁK Tomi, KIS Tamás, PFNEISZL Katrin, DEMETER Endre, WILLE-BAUMKAUFF Stefán, GERE Andrea, ÁRVAY Szabi, KOVÁCS Tamás, PÁLFFY Attila

 event3.jpg

Hernyák Tamás

„Boraink a lehető legkíméletesebb eljárással készülnek. Szakmai csapatunkban éppúgy, mint eszközeinkben ötvöződik a hagyomány és modern szellemiség. Hernyák Laci évtizedes tapasztalata harmonikusan megfér Tomi újonnan szerzett külföldi ismereteivel. Mindkettőjük célja a természetesség megőrzése és egy sajátosstílus megteremtése.”

Kis Tamás

Tamás, mint vallja, középutas borász. Kerüli az erősen barrikolt hordókat, de a hosszú hordós érlelésnek sem híve, márpedig utóbbi gyakorlatnak a hegyen van történelme. Mindazt, ami itt, a hegyen borkészítés szempontjából bevett gyakorlatnak számít, Tamás praxisából szándékosan és tudatosan száműzött. Szerinte eljött az ideje a paradigmaváltásnak, legalábbis egy részlegesnek. Nem használ aromákat befolyásoló, a bort adott esetben illatosabbá tevő fajélesztőket, noha nem dogmatizmusból. Egyszerűen a pincéje eredendő élesztőtörzsei vannak olyan életerősek, hogy végig tudják vinni, támogatni a must borrá erjedésének folyamatát.

Pfneiszl Katrin

Ausztriában született, de Magyarországon járt iskolába. Bécsben közgazdásznak tanult, soproni borász lett belőle. 18 éves koráig nem ivott alkoholt, testvérével mégis rangos szereplője a magyar borásztársadalomnak. Nem járt borászati iskolába, ezért nem szakzsargonban, hanem inkább történetek, személyes asszociációk segítségével jellemzi a borokat. Gimnáziumi ballagására nővérétől saját készítésű gyöngyözőbort kapott. Ez jelentette a fordulópontot az életében: ekkor döbbent rá, hogy a borászat micsoda kreatív szakma.

Demeter Endre

Jogot végzett, aztán újságírónak állt, épített bicikliket és versenyautókat, mégis a szőlőtőkék között találta meg a nyugalmat. Demeter Endre sosem a megszokott utat választotta, de ez senkit nem lep meg, aki egy kicsit is ismeri. Bár Hegyalja békés vidékén telnek a hétköznapjai, lázadó, „vagány” énje a borászatra is egy kihívásokkal és kalandokkal teli extrémsportként tekint. Újít, kísérletezik, faggatja a dűlőket, amik meghálálják a törődést.

Wille-Baumkauff Stefán

Aki ismeri, azt tudja, hogy az egyik legnagyobb tréfamester a borászok között. A Németországban született Wille-Baumkauff Stefán az ország legkeletibb végében, Abaújszántón talált új otthonra. Azt mondja, soha nem unatkozik, a pince körül mindig van mit csinálni és minden év és évjárat egy új kihívás. A Pendits névre keresztelt pincével úttörők voltak itthon a biodinamikus szőlőgazdálkodásban.

Gere Andrea

„Soha nem használtunk erős kemikáliákat. Magát a bio művelést 2008-ban próbáltuk ki egy hektáron, egy évvel később már tíz hektáron alkalmaztuk, 2010-ben álltunk át minden területünkön. Ha így is meg tudjuk védeni a szőlőnket, akkor miért ne így csinálnánk? A Villányban, borvidéki szinten használt szlogen, a Villány, természetesen! is azt kommunikálja, hogy egyre többen átálltak már itt is. Szerencsére, hiszen a bio művelésmód annál hatékonyabb, minél többen, minél nagyobb összefüggő területen csinálják.”

Árvay Szabolcs

„Mindannyiunk lételeme és táplálója a szülőföld. Számunkra a Tokaji borvidék szívét szülőfalunk Rátka jelenti. A vulkáni kőzetekbe kapaszkodó szőlőtőkéinkhez hasonlóan mi is gyökeret eresztettünk. A táj szépsége, a kövek kisugárzása és az itt készülő borok adnak energiát a szőlőműveléshez. Borkészítésnél könnyű a dolgunk. Engedjük, hogy dűlőink karaktere érvényesüljön a természet segítségével.”

event4.jpg

Kovács Tamás

Az emberi léptékű 15 hektáros birtokméret lehetőséget ad arra, hogy minden tőkét számon tarthassunk és a szőlőművelést teljes egészében saját magunk végezzük. Területeink változatos fekvése és talaja minden lehetőséget megadnak arra, hogy lehető legjobb minőségre törekedhessünk. Csopak mellett Tihany valamint a Káli-medencében, a Fekete-hegy legjobb fekvéseiben vannak területeink. Kizárólag a borvidék legnemesebb hagyományainak megfelelő szőlőfajtákkal foglalkozunk. Csak saját szőlőt dolgozunk fel, a borkészítés minden mozzanata a csopaki birtokon történik.

Pálffy Attila

„Szőlészetünk és pincészetünk évszázados családi generációkon alapul, ahol a szőlőművelés és borkészítés apáról fiúra száll. Szőlőterületeink a Káli-medencében, Köveskálon a vulkánikus eredetű Fekete-hegy déli lejtőin Kishegy, Cserekút, Kisgyepű és Csákvölgy dűlőiben fekszenek. A jelenlegi 16 ha területen Olaszrizling, Szürkebarát, Tramini, Furmint, Juhfark, Cabernet Sauvignon, Pinot Noir és Syrah szőlőt termelünk. Szigorú hajtásválogatással, később fürtválogatással állítjuk be az ideális termésmennyiséget, hogy a legjobb minőségű szőlőt teljes érettségben tudjuk szüretelni. A szőlő növényvédelménél nem használunk kemény szereket, nem használunk atka és rovarölő szereket, gyomtalanításra gyomírtószert. A szőlő biológiai egyensúlyának elérésére törekszünk.”

 

Szólj hozzá!

TAKE A TEA!

2018. február 26. 15:44 - Esszlessz

Vendéglátók az extrém hideg ellen

Február utolsó hetében piros riasztás és hideg betörés lesz Magyarországon, ez különösen érinti azokat, akiknek nincs fedél a fejük felett. A városok nem csak azért különlegesek, mert sok a rászoruló, hanem azért is, mert sokan vagyunk, akik segíthetünk nekik. Minden sarkon áll egy étterem, egy pékség, egy cukrászda, és egy kis figyelmesség semmibe nem kerül, de annál több pluszt ad a mínuszokban. Budapest kiemelten érintett az ügyben, ezért Bezerics Dani étterem tulajdonos február 27-től TAKE A TEA akciót szervez a Tompa és a Páva utcák sarkán található étterménél, melyhez bárki csatlakozhat. A lényeg, hogy a didergők számára „forró frissítő” pontok létesüljenek, egy pohár forró teával a csatlakozó helyeknél, kissé elviselhetőbbé téve az extrém időjárást.

„Szeretnénk egy kicsi emberi gesztussal gondolni a rászorulókra. Mi egész héten ingyenes forró tea pontot tartunk fent az étterem előtt nyitvatartási időben, hogy azokra is gondoljunk, akik a leginkább ki vannak téve az extrém időjárásnak. Természetesen bárki tölthet “forró frissítő-t. Egy cukros, citromos forró tea, vagy egy aznap el nem adott friss süti, vagy pákáru is hatalmas segítség, ha hozzáférhetővé tesszük a rászorulóknak. A velünk szemben lévő pékség is csatlakozott, minden este szívesen adják a friss, de el nem adott falatokat azoknak, akiknek mindennél jobban szükségük van rá” – mondja Bezerics Dani.

Csatlakozni ér!Hajrá-hajrá!

cup-hot-hands.jpg

Szólj hozzá!

Quimby-univerzum sörbe foglalva – elkészült Az ördög magyar hangja, a Quimby-sör

2018. február 14. 15:30 - Esszlessz

-sajtóközlemény

A Quimby és a kisüzemi sörfőzdék zászlóshajósa, a MONYO Brewing együttműködéséből született meg Az ördög magyar hangja, egy izgalmas, vörös IPA, amit február 14-én a zenekar társaságában vernek csapra először a Neked Csak Dezsőben.

„Leginkább azt várom a Quimby-sörtől, hogy jó érzés legyen inni, beszélgetni közben, jó helyzeteket teremtsen, jó irányba menjen tőle a világ.” – (Kárpáti József Dódi)

Ahogy a Quimby a zenei képeken, úgy a MONYO Brewing a sörök ízvilágán keresztül alkotja meg saját, markáns univerzumát, a két kreatív csapat találkozásából így várható volt, hogy valami új és izgalmas dolog fog születni.

dodi_3.jpg

„Az egész azzal kezdődik, hogy mi felfedezzük a kreativitást egy csomó minden másban is, mint a saját zenénkben. Személy szerint csak jó élményem van, ami a MONYO söröket illeti, hiszen teljesen más, nem lehet semmilyen másfajta sörhöz hasonlítani. Szerintem, amit csinálnak az költészet, alkoholos italok újfajta értelmezése, úgyhogy engem azonnal meggyőzött.”Meséli Kárpáti József Dódi, a Quimby trombitása, aki a zenekarból projektfelelősként az ízvilág meghatározásától kezdve a kóstolásokon át, egészen a sörfőzésig, mindenből kivette a részét. Dódi malátát roppantott, adagolta a komlót a sörhöz, illetve trombita dallamokkal segítette a sörfőzést (az erről szóló videó itt nézhető meg.)

Míg külföldről tucatnyi hasonló kollaborációról hallhatunk – akár Magyarországon is ízlelhettük már az Iron Maiden, az AC/DC vagy éppen a Metallica sörét – addig itthon mindeddig kevés példa volt ilyen együttműködésre, ahol egy népszerű hazai csapat egy kisüzemi sörfőzdével közösen főzne ki valamit. Pedig mint tudjuk a popkultúra és a sörkultúra nem is állnak olyan távol egymástól…

A Quimby és a MONYO Brewing együttműködése nem pusztán névleges, hiszen az, hogy milyen típusú és ízvilágú sör készüljön, teljes mértékben együttes döntés volt. Természetesen a zenekar és a sörfőzde tagjai már a közös ital tervezésének a legelején eldöntötték, hogy „csak a színe legyen vörös.”

De milyen ízre is számítson az, aki elkortyolna egy korsót Az ördög magyar hangjából?

 „Néhány kismennyiségű (10-20l) házi tesztfőzet után elhatároztuk, hogy a sörforradalom zászlóshajóját az India Pale Ale-t választjuk. Ezt az IPA-t egy nagyon izgalmas és elegáns Mosaic komlóval főztük és hidegkomlóztuk, aminek eredménye egy nagyon friss, illatos, citrusos és markánsan keserű sör, amit bárki könnyen és gyorsan megkedvelhet.” – Árulja el a sör ízvilágáról Németh Antal, a MONYO Brewing sörfőző mestere.

Miután elkészült a nedű, a grafika készítésébe egy harmadik kreatív csapatot, a Graphasel Design Studiót vonták be. Az együttes tagjai saját magukat definiálták és a stúdió ez alapján készítette el a rajzokat a zenészekről a MONYO Brewing szürreálisan meseszerű világában.

monyo_x_quimby_2.jpg

Mivel mind a Quimby, mind a MONYO Brewing számára fontos a társadalmi felelősségvállalás, ezért 100 palackot a zenekar tagjai dedikáltak, ezeket majd a bemutatón lehet megvásárolni. Az ebből befolyó összeget a kőbányai Down Alapítvány Gondozóházának juttatják el, akik több ízben segítettek a MONYO Brewing exkluzív söreinek a csomagolásában.

A sörpremier február 14-én a kézműves sörök régi-új Mekkájában, a Neked Csak Dezsőben lesz 19 órától, ahol a Quimby-tagok is a csap mögé állnak majd egy időre.

Szólj hozzá!

Tökéletes sör 7 másodperc alatt – ez az új csapolási rekord

2018. február 13. 10:22 - Esszlessz

-sajtóközlemény

Néhány éve egy startup felforgatta Nyugat-Európa fesztiváljait, stadionkoncertjeit és focimeccseit: megoldották, hogy a vendégeknek egyszerűen ne kelljen többé várniuk a sörükre. Sörcsapolás és űrtechnológia? – immár itthon is kipróbálható a Beerjet, amely díjazott lett a Sirha Budapest 2018 Termékversenyének Innovációs kategóriájában.

Minden koncert és meccs kritikus szituációja, amikor kiszűrődik a büfébe a kedvenc dalunk, vagy a közönség üdvrivalgása, mi pedig még mindig arra várunk, hogy a csapos végre elkészüljön az általunk kért sörrel – ismerős, ugye?

Egy profi nagyjából 12 másodperc alatt csapol ki egyetlen korsó sört, hogyha minden körülmény hibátlanul összeáll, de az utóbbi eset ritkán fordul elő. A sör érzékeny ital, hogyha nem tökéletesen tiszta a csap, vagy nem ideális a folyadék hőmérséklete, esetleg a csapnál dolgozó technikája hagy kívánni valót maga után, habzik, fut és nagyon-nagyon lassan készül el egy pohárnyi.

Egy ausztriai feljesztőcsapat ennek vetett véget azzal, hogy megalkotott egy gépet, amely képes megteremteni a tökéletes körülményeket, és 6 korsó sört csapol ki mindössze 7 másodperc alatt. Ez óránként ezer korsó, de hogyha kell, tovább növelhető a szám, egészen 1500 korsóig.

beerjet_sirha_budapest.jpg

Mi van a dobozban?

A Beerjet első ránézésre csak egy nagy doboz, amelynek egyik oldalára egy kis tálcán bekerül hat pohár, a gép – ahogy az igazi csaposok – megdönti a poharakat, és folyik is beléjük az ital. Mégis szinte mindenki fotózza és videózza munka közben, hiszen a szupergyors működés lebilincselő, az eredmény pedig tökéletes.

A titok persze bent a dobozban rejlik. A Beerjethez négy ponton csatlakoztatható bármilyen söröshordó, sörtank, vagy akár – ahogy a MotoGP-n szokás – egy egész tartálykocsi. A berendezés ezekből egy saját, hűtött tartályba szivattyúzza a sört, onnan történik – egyetlen gombnyomásra – a beépített számítógép vezérelte csapolás.

A berendezés előre programozott profilok segítségével dolgozik, amelyek könnyedén finomhangolhatóak akár működés közben is az érintőképernyő segítségével. Legyen szó a sör típusáról, a csapolási nyomásról, a sör sebességéről, a hab mennyiségéről, vagy a pohár fajtájáról, döntési szögéről és a mozdulat gyorsaságáról – mindent a csapolandó sörhöz lehet alakítani. Így lehetséges, hogy az összes korsó olyan tökéletes lesz, mintha maga a sörmester csapolta volna ki – egy szempillantás alatt.

Sebesség vagy minőség?

Hat korsó sör, hét másodperc alatt, de nem árt ez a sietség a sörnek? – merülhet fel a kérdés, ám a Beerjet osztrák fejlesztői mindenre gondoltak: a berendezés megalkotása közben folyamatosan konzultáltak több sörgyárral is, annak érdekében, hogy a különlegesen gyorsan csapolt sör ugyanolyan hibátlan lehessen, mint a hagyományos csapból folyó.

Ennek egyik záloga, hogy a sör a rendszert voltaképpen a mindennapi csapokkal megegyező kialakításúakon hagyja el, bármilyen sörtípussal – legyen az cseh láger vagy újhullámos amerikai IPA – remekül működik. A másik pedig az, hogy a Beerjet folyamatosan kommunikál a kezelőjével, miközben dolgozik. A kijelző mutatja a rendszerben lévő sör hőmérsékletét, a nyomást, a tartály töltöttségi szintjét és a csapolás sebessége is állítható rajta keresztül. Ám, ha ez még mindig nem lenne elég, az internetre csatlakozva távolról is bele lehet nyúlni a folyamatba. Ennek a segítségével, ha szükséges, maga a sörfőzde képviselője, vagy a sörmester bárhonnan tökéletesítheti a beállításokat.

sirha_innovacios_termekdij_atado.jpg

Csak be kell dugni a konnektorba

A hat korsóval „betárazható” Beerjet mobil változata kerekeken gurítható, de a targoncával, vagy daruval történő mozgatásra is felkészítették, miközben beépíthető – fixen telepített verzió is van. Utóbbiban leginkább a stadionok cateringjét tervező szakemberek gondolkodnak, előbbi pedig nagyszerűen teljesít a zenei fesztiválokon. A feltöltött szén dioxid tartállyal, no meg a csapolandó sörökkel felszerelt gép működéséhez semmi másra nincs szükség, csak áramra - hála a nagy teljesítményű jégbanknak és az elfolyó tartálynak. A rendszer egy gombnyomásra automatikusan átmossa magát, így különösebben hosszas felkészítéssel sem kell bajlódni használat előtt.

A Beerjet népszerűsége Ausztriában, Németországban és az USA-ban már nem újkeletű: az Ottakringer és a Stiegl Sörgyár állandó partnerei és a bécsi Allianz Stadionban, a Borussia Dortmundnál vagy a Bayern Münchennél, de a New York Yankeesnél is jól bevált már a rendszer. Magyarországon eddig többek között a Groupama Aréna és a szombathelyi Swietelsky-Haladás stadion rendezvényeinek látogatói, illetve a Forma 1 idején Hungaroring vendégei találkozhattak a Beerjettel.

A cégnél azoban nem csak a nagy rendezvényekre gondolnak, idén tavasszal már elérhető lesz a Beerjet II, amely ugyan csak két csappal rendelkezik, de egy időben kétféle sört tud adni, a már jól ismert sebességgel.

Február 7. és 9. között pedig a Sirha Budapest 2018 élelmiszeripari és HoReCa szakkiállításon mutatták be a 6-os gyorscsapolórendszert, amely a rendezvény Innovációs Termékversenyének Technológia kategóriájában már díjat is nyert.

Szólj hozzá!

Borganika vacsora egymás és a gasztronómia szerelmeseinek

2018. február 12. 16:12 - Esszlessz

A Borganikától megszokott szuperhangulatos kivitelben Valentin napi vacsora lesz szerdán a Séfplaza Kitchenben buborékokkal, füstölt ponttyal és piros bakatorral.

Aki nem ismeri a Borganika párost azaz Pancsovay Zitát és Papliczky Gábort, meglepve nézegetheti a soron következő Borganika vacsora menüjét, amelyben olyan különlegességek kaptak helyet, mint a piros bakator, vagy az amforás cabernet sauvignon. Pedig ezeken az esteken rendre a megszokottól eltérő, kiváló érzékkel kiválasztott italok, és hozzájuk remekül illő fogások kerülnek az asztalra.

A Borganika kizárólag autentikus borokkal és kistermelői, szezonális alapanyagokkal dolgozik. Az utóbbi időben sokat kacsintgatnak a kisüzemi sörök világa felé, de a fő irány továbbra is a boroké.

27935517_10204601706040273_1205085250_n.jpg

Február 14-én, szerdán, a szerelmesekre hangszerelt vacsorán a Sanzon Tokaj 2016-os Habzójával lehet majd hangolódni a finomságokra, aztán a Váli Pincészet 2016-os Tabula Rasajához füstölt pontyfilé érkezik majd, langyos krumpli salátával.

Ugyancsak a könnyed vonalat viszi tovább – elvégre egy Valentin-napi vacsorán ki akarja totál teleenni magát – a Barnabás Pince 2015-ös Hárslevelűjéhez párosított kéksajt és dió, házi tésztával.

Sándor Zsolt 2015-ös Zweigeltje céklahummusszal és friss pitával lesz kísérve, a Bencze Birtok 2015-ös Piros Bakator borához pedig főételnek egy nagyszerű grillezett, érlelt mangalica karaj kerül a tányérra, gyökérzöldségekkel.

A „V-nap” zárásaként pedig minden bizonnyal mindenkit levesz majd a lábáról a csokiláva, amelyet mentás bogyós gyümölcsöntettel tálalnak, párja pedig a Bencze Cabernet Sauvignon Amfora 2015 lesz.

A vacsora férőhelyeinek száma igen limitált, de talán még van 1-2 párnak hely!

 

Időpont: 19 óra

A vacsora ára 11.990 Ft/fő.

Helyszín: Sefplaza Kitchen (1072 Bp., Akácfa utca 42-48., Klauzál téri vásárcsarnok 1. emelet)

Infók és foglalás: hello@borganika.hu

 

-sajtóközlemény

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil