esszlessz- a "feneketlen" kóstolóblog

Borról hitelesen, mégis lazán

Kárpát medence ízei –3. Bormedence 2019

2019. december 16. 11:35 - Esszlessz

Idén alig vártuk, hogy az ünnepi készülődés közben kis kikapcsolódásként újra ellátogassunk a Bormedence 2019-es eseményére, újra felfedezve az ízekkel, hangulatokkal teli Kárpát-medencei borokat, ahol most a kiemelt régióként Somló szerepelt.

Előkelő helyszínen, a Festetics Palota gyönyörű termeiben kalandoztunk a borvidékek között. A Nemzeti Múzeum mögött megbújó, meseszépen restaurált palota falai között ma az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem mellett rendezvények helyszíneként is működik. Az asztalok között sétálva eljutottunk Felvidékre, Őrvidékre, Erdélybe, Villányba, Egerbe és még sok vidékre. Felkerestük a Balatont, ahol felsétáltunk Badacsonyba, hogy újra kóstoljuk a ritka fajtaborokat. Megálltunk a Borbély Pincénél egy kis Rózsakövet kortyolni, amiből visszaköszönt a bazalt ásványossága, a talaj sóssága. Tetszett a virágos illata, az almakompótra emlékeztető íze, kiegészülve friss citrusossággal, őszibarackkal. Megkívántunk mellé egy kis Pármai sonkát sárgadinnyével. Tovább baktatva Badacsony „lejtős utcáin” elértük Málik Zoltán pincéjét, ahol sok különlegesség várt minket. Bakator, Kéknyelű, Zeus. Ez utóbbi egyik kedvencünk a sok közül. Szép telt masszív bor, fehérhúsú gyümölcsök, kis citrusosság, szép savak és némi sósság jellemzi, kiegészülve a friss briós jóleső ízével.

 

Nagyot ugorva átmentünk az ország másik felébe, hogy a Mátra lankáit is felfedezzük. A Páger Pince kínálatát kóstoltuk először. 1,6 hektáron borászkodnak, a véletlen, meg egy kis örökség volt az indítója a pincének. Szürkebarátjuk a mező illatát jutatta eszünkbe, ízében szép savakkal, finom fűszerekkel, rafinált eleganciával, bájossággal és „pink” színnel. A Feketeleánykát igazi érdekesség kóstolni. Fűszeres, picit csokis, málnás, játékos, minden korty más arcát mutatja a fajtának, modern és rusztikus is egyben, lendületes és könnyed is.

Ha már a Mátrában jártunk nem hagytuk ki a Dominium Pincét sem; szintén kóstoltunk (ugyan még mintaként) Feketeleánykát, ami kicsit fűszeres, tartalmas, koncentrált málnás ízvilágot mutatott. Teszteltünk még egy különlegességet, a Turánt. Illatában szeder, fekete ribizli, ízében kakaó, csoki, megy lekvár, szilva, és a hordóra jellemző vaníliás jegyek mutatkoznak.

Ezek után kis lélegzetvételnyi szünetet tartottunk; segítettünk a szervezőknek a bejáratnál a poharak kiosztásában, hogy ők is meg tudják ízlelni a Kárpát-medence borait. Hisz jó úttörőként az Esszlessz ahol tud, segít. J

A kis „pihenő” után, sétánkat folytatva Somlóra ruccantunk, ahol sok régi ismerőssel találkoztunk. A nagy bálterembe lépve lenyűgözött a pompás díszítés, a csillárok ragyogása és az izgatottan kóstoló, beszélgető emberek nyüzsgő hada.

Borkóstolásunkat Spiginél (Spiegelberg Pince) folytattuk. A hárslevelűje igazi lelket simogató jóság.J Illatában kis zöldalma, virágpor, pici mentol; ízében krémesség, feszesség, némi sósság és trópusi gyümölcsök érződnek. Innen messzire már nem mentünk csak a Kolonics Pincéig, ahol jót beszélgetve Furmintot (igazi ásvány bomba, izmos, testes, gyümölcsös) szürcsölve zártuk az estét.

Kriszti, Gyuri

Szólj hozzá!

Egri bikavér karácsonyra

2019. december 11. 12:45 - Esszlessz

Az egri bikavér a legismertebb magyar házasított bor, így karácsonykor is sokak asztalára kerül belőle egy-egy palack. A kékfrankosalapú cuvée sokszínűsége miatt remekül párosítható az ünnepi fogásokkal, legyenek azok tradicionális vagy modern receptek, de a top tételeket önmagukban a legnagyobb élmény kóstolni.

Alapismeretek a bikavérről

Érdemes tisztában lennünk pár alapvetéssel az egri bikavérrel kapcsolatban, hogy könnyebben eligazodjunk a boros polcok előtt állva. Az egri bikavér előállításához használt szőlő csak az Egri borvidékről származhat, a fajtákat jellemzően külön dolgozzák fel, és utána a kész bort házasítják. A kékfrankos használata kötelező, és ebből a fajtából kell a legnagyobb arányban házasítani. Három szinten készülhet bikavér Egerben: classicus, superior és grand superior. 2017-ben – eddig egyetlen vörösborként – hungarikumnak nyilvánították.

egribikaver14.jpg

Fotó: Orosz Dalma

A bikavér Egerben

A borvidék a szőlőfajták tekintetében rendkívül sokszínű, így régi hagyományra tekint vissza a házasítások készítése. A helyi borászok is úgy érzik, hogy a borvidékben rejlő lehetőségeket leginkább az egri bikavéren – és annak fehér párján, az egri csillagon – keresztül tudják bemutatni.

„A házasítások borvidéke vagyunk” – mondja Tóth Katalin borász, az Egri Borműhely tagja. „A bikavérnek mindig is kiemelt szerepe volt Egerben, az utóbbi években pedig ismét presztízstermék lett. Érdemes az ünnepekkor régebbi évjáratú bikavért, grand superiort kibontani, hiszen ezek a palackok igazi borélményt adnak a fogyasztóknak.”

egribikaver15.jpg

Fotó: Orosz Dalma

Karácsonyi gasztrotippek

A bikavér a kékfrankosalap és a szőlőfajták házasítása miatt az ételek széles körével párosítható. A sokszínűsége azt is jelenti, hogy az alaptól a grand superior kategóriáig mindenki megtalálhatja azt, ami az ízlésének és az ünnepre készített fogásnak leginkább megfelel.

A karácsonyi ételekhez – legyenek azok tradicionális vagy éppen különleges, egyedi receptek – jó választás az egri bikavér. A könnyedebb, classicus vagy superior tételekhez jól illenek az olyan hagyományos, fűszerpaprikával készült fogások, mint a halászlé, a harcsapaprikás vagy a töltött káposzta. Ugyanígy passzolnak hozzájuk a házi- és vadszárnyasok, a báránysült, de a hagyományos disznótoros, a hurka és a kolbász zsírosságát is szépen kiegyensúlyozzák a kékfrankos eleven savai.

Nem nyúlunk mellé bor és étel párosítása tekintetében, ha sütőtököt, lencsét, édesburgonyát, gombát, lila káposztát, csicsókát kínálunk köretnek, vagy vegetáriánusok esetében akár főételnek is.

Egy dűlős, komplex grand superior borhoz pedig már érdemes olyan komoly alapanyagokat választani, mint a szarvas, az őz, a vaddisznó, a mangalica vagy a bélszín – a borral együtt igazán különlegessé varázsolják az ünnepi asztalt.

egribikaver16.jpg

Fotó: Orosz Dalma

Bikavér a középpontban

Az egri Macok Bisztró a kezdetektől nagy figyelmet fordít arra, hogy környékbeli alapanyagokkal dolgozzon, így a helyi borkínálatra is odafigyelnek. Az ünnepekkor pedig többféle bikavért is kínálnak, poharaznak, a classicustól a grand superior tételekig.

A bikavér a mi ünnepi borunk. Hiszünk ebben a bortípusban, és ilyenkor nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a vendégeinknek ajánljuk az ételekhez” – meséli Szternák Péter, az étterem vezetője. „Az egyik ikonikus fogásunk, a marhapofa mellé például nemcsak bikavért kínálunk, hanem ráadásul abban is pároljuk a húst.”

Az egriek szerint nincs ünnep bikavér nélkül, és idén is arra biztatnak mindenkit, hogy kerüljön az asztalra vagy a fa alá egy-egy palackkal.

 

Sajtóközlemény

Szólj hozzá!

Ünnepi buborékok- őket bátran leveheted a polcról

2019. december 10. 13:39 - Esszlessz

Kezdhetnénk azzal a közhellyel, hogy buborék nélkül nincs ünnep- de ez nem is igazán közhely: a finomam simogató buborékok, a csilingelő savak és a krémesség szép kiegészítője a decemberi varázslatnak. Ízlés és pénztárca dolga, hogy palackban érlelt tradicionális vagy tank pezsgőt választunk az asztalra, az viszont biztos: egy jól megválasztott buborékossal egy egész ünnepi menüsort végig tudunk kísérni.

A boltok polcain számos izgalmas bor várja fogyasztóját. Megnéztünk pár könnyen beszerezhető tételt, ötletet adva- természetesen most is benyomásokkal próbáltuk megfogni a bor hangulatát, milyenségét- bízva abban, hogy így a kevésbé vájtfülü fogyasztó pikk-pakk megtalálja a számára megfelelőt.

image1_11.jpeg

A sor:

  1. Antech Expression 2015

 Nagy bubik, kenyér, alma illat, citrusos, hosszú lecsengés, kis kesernyés a végén. Jó ivású! Finoman visszafogott stílus. Könnyeden elegáns. Lime és grépfrút, nagyon kicsi zsemle. Érett, picit erjedő egres, körte, késő nyári estek, üde, csúszik, jólesik, szép buborékozás, zöld alma, ananász, mindennapinnám.

84 pont

  1. Crémant D' Alsas Cuvée Valentin

Kicsit durvák a bubik, óarany szín, zöld alma illat, kicsit oxidált, grapefruit íz, erősek a savak, vastag, hosszú, túl mély, borostyán szín. Vaskos test, kicsit bumfordi. Savai élesek, utóízben már kellemetlen kesernyésség. Rozmaringos epres limonádé, uborka, krémesség. Mézeskalács, érett sárgabarack, érett golden alma, hosszú, elbabrálok vele. Pirított kenyérhéj, licsi, kis elegancia, nyári naplemente.

85 pont

  1. Teleki Brut Rosé 2016

 Lágy bubik, málna illat, éretlen, vékony, gyorsan kiürül. Egyszerű, inkább habzóbor. Könnyen elillan a szájban, felejthető. Citrusok illatban, barack, egyszerű, “sima”, kusza. Ropog, pink grépfrút, berúgja az ajtót, nagy bubik, tojáshéj. Kócos, rózsa, barackvirág, visszafogott, gyorsan múló

80 pont

  1. Kreinbacher Classik Brut

Rengeteg bubi, szalma szín, élesztős illat, friss kenyér, kardamom, kis kesernyés íz, kerek, hosszú lecsengés. Elegáns külsőhöz komoly beltartalom. Vibráló, játékos savak, széles test, bors, mogyoró, barna kenyér. Nagyon hosszú lecsengés. Mennyei! Kenyér toast, jó lenne mellé egy libamájkrémes piritós, mezes csipkebogyó tea, pekándió, szerecsendió, kelt kovászos cipó, citrusok, őszibarack, zöld alma, fűszeres.

89 pont

  1. Kemendy Chardonay Brut Natur

Finom bubi, édes mézvirágos, muskotályos illat, élesztő, zöld alma illat, markáns, durva pezsgő, férfias. Cuki illatok, hárs és akácvirág. Lágy és behízelgő ízek, simulékony. Egy kicsit több tartást várnék tőle. Lendületes, elénk, fickós illat. Kicsit durr bele, aztán gyorsan elszáll, de izgalmas, hogy az is marad-e, az mar más kérdés. Balatonbor illat, bodza, „bugyilehúzós”, harsány, kerek, málnahab, parfüm, citrusok, szép élesztős, kis túlzás, vadmacska aki szelídítésre vár.

84 pont

  1. Bíró Tokaji Pezsgő, Brut Natur 2015

Lágy bubik, friss kenyér, hárs, mézvirág illat, dióskenyér, grapefruit, hosszú lecsengés, kerek. Elegáns beköszönés. Harmonikus, kovászos kenyér utóízek. Komoly alak! Kerek, szép bubival, tokajis bothritysesség kellemesen jön, tartalmas , szuper illat, amit telt uras, elegáns, pirított briós. Pirított magvak, karakter, hossz, jelen van, bőrkanapé. Intenzív, ropogós dió, mandula, sárgabarack.

88 pont

A fentiek egy kis merítés a piacon megtalálható tételekből, épp ezért bátran kérdezzétek a borboltost, óvatosan a leárazásokkal, próbáljatok mindig a címke mögé nézni (vannak erre ügyes appok is), és bátran fogyasszatok bubisat- akár étel nélkül, csak a fa alatt….

image0.jpeg

Szólj hozzá!

Határtalan Kárpát-medencei borünnep a Festetics Palotában december 7-én

2019. december 04. 11:04 - Esszlessz

BORmedence 2019 ∙ Kárpát-medencei borünnep * 2019 legnagyobb Kárpát-medencei kóstolója *

Idén 3. alkalommal kerül megrendezésre a BORmedence Kárpát-medencei borünnep. A Magyar BOR Intézet és Kárpát-medencei partnerszervezetei évek óta tevékenykednek a Kárpát-medencei magyar-magyar kapcsolatokért, illetve a Kárpát-medencei magyar borkultúra népszerűsítéséért. 2017 decemberében szervezték meg első alkalommal a BORmedence – borok, ízek, élmények a Kárpát-medencéből borkultúra eseményt, idén pedig immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a határtalan Kárpát-medencei (bor)kultúra ünnepe, ez alkalommal a Festetics Palotában (Andrássy Egyetem) , december 7-én, 15-22 óra között.

Idén is sétálókóstoló lesz, közel 50 kiállító közreműködésével - anyaországi és külhoni meghívottakkal, így a Kárpát-medence legtöbb borvidéke bemutatkozik. Több, mint 150 tétel kóstolható korlátlanul.

Szép szokás szerint idén is meghívnak egy-egy anyaországi és egy külhoni községet vagy régiót mint a rendezvény díszvendégeit.

 

 111.jpg

A 2019-es díszvendégek:

- Külhon: Felvidék,

- Belhon: Somló hegy (Balaton Borrégió)

 

Lesznek érdekességek és kiemelt programok is.

*Ingyenes Bormedence bemutató-kóstolók: Korpás András felvidéki szőlőnemesítő különleges keresztezései és Somló kincse, a juhfark

* A BORmedence BOREGYETEM – mesterkurzusok középpontjában hagyományos Kárpát-medencei szőlő- és borfajták lesznek:

(1.) A Monarchia sokszínű borvilága (Boldog békeévek borai) mesterkurzus Darrel Joseph, amerikai borszakíró, Közép- és Kelet-Európa szakértő tolmácsolásában

(2.) Somogyi Gergely, a Tokaj Today alapító-vezetője Tokaj alig ismert boraiból mutat néhány igazán érdekes különlegességet: édes és száraz fordítást, édes és száraz  máslást, különböző stílusú szamorodnikat és más meglepetések is várhatók.

* A BORmedence programsorozat részeként pedig bemutatkozik az idei évtől kezdve a Kárpát-medence bora©, mely a Kárpát-medence legtöbb történelmi bortermő vidékéről érkező, kiemelkedő borászok hagyományos fajtákból való borainak felhasználásával készülő közösségi bor. A bor először hivatalosan a BORmedence 2019. évi őszi rendezvényén lesz kóstolható.

Ismerje meg a Kárpát-medence különböző borvidékeit
A Bormedencén kiváló hazai és külhoni borászok az egész történelmi Magyarország területéről.
Kiállítók listája ITT (folyamatosan bővül)

 

Jegyek

Egy belépőért több, mint 150 bor szabadon kóstolható, SŐT, a  jegy tartalmazza a kóstolópoharat is!

Elővételes jegyek www.bormedence.hu/jegy

Elővételes ára: 4900 Ft / fő.

Személyesen: a Kadarka Borbárban (Budapest, Király utca 42.)

A karácsonyhoz közeledve számos kiállító kedvező áron palackokkal is értékesíteni fog a rendezvényen!

 

További információ: itt

Facebook esemény: itt.  

 

Sajtóközlemény

Szólj hozzá!

Diótörő és champagne – festive brunch a Duna-parton

2019. december 03. 12:00 - Esszlessz

Az InterContinental Budapest az idei adventi vasárnapokon is csupa varázslatos élménnyel vár mindenkit. A vendégek ízelítőt kaphatnak a Diótörő szívmelengető történetéből, miközben finom fogásokat kóstolhatnak és szikrázó champagne-nyal koccinthatnak.

Diótörő

December beköszöntével a szálloda karácsonyi díszbe öltözik. A lobbyban feldíszített fenyőfa, körös-körül ünnepi díszek és meghitt hangulat várja a látogatókat. A fő téma pedig mindenki kedvence, a Diótörő. De ez a mesés balett nem csak a díszletekben jelenik meg. A Corso Étterem brunch-ait is ez a különleges tematika hatja át, ahol a vendégek egy pohár finom champagne mellett hangolódhatnak a karácsonyra, miközben a Diótörő jelmezeibe bújt balettművészek élő zenére elevenítik meg ezt a kedves történetet táncukkal.

balerina_brunchok.jpg

Champagne

A legexkluzívabb ital kétségtelenül a champagne, ami önmagában bármilyen percet ünneppé tesz. Az eredetvédett francia pezsgő mindig is a magas minőség egyik szinonimája volt, az InterContinental nívójához pedig pontosan ez illik, csakúgy, mint az adventhez és a karácsonyhoz, ezért számos ajánlatukba belecsempészik a champagne-t decemberben.

Fontos küldetésüknek tartják, hogy a vendégek felfedezzék a pezsgők világát. Éppen ezért került be a brunch-ok közé a Champagne csomag, melynek keretében minden hónapban más-más prémium pezsgő kóstolható korlátlanul. Valamint érdemes kipróbálni a legújabb, magyar találmányok ihlette koktélok közül a „Villanykörtét”, amelynek alapját szintén champagne alkotja, és nemcsak keleties fűszerezésű íze, de különleges tálalása is egyedi élményt nyújt.

festive_brunches.jpg

Brunch

A hotelben a vendégek egész évben élvezhetik a korlátlanul kóstolható finom falatokat, pezsgőket és a csodás kilátást, de az adventi vasárnapok azok, amikor igazán ünnepi környezetben pihenhetik ki a karácsonyi kavalkádot. Ráadásul a családosoknak egy Diótörő- ihlette, animátorok által működtetett gyereksarok is segít abban, hogy a szülők tényleg kikapcsolódhassanak.

Gullner Gergő séf a magyar és a környező országok tradicionális ételeit gondolta újra, nemzetközi hatásokkal, szezonalitással és a lokális alapanyagok használatával ötvözve, amivel egyedülálló fogásokat hozott létre. A hazai és a nemzetközi ízeket felvonultató brunch bőséges és hetente megújuló kínálatából mindenki kedvére válogathat.

A hotel desszertkínálata is az ünnepekhez igazodik, és karácsonyi finomságokat kínál. A cukrász séf, Vágó Nikoletta az ünnepi tarte-kínálatot miniatűr formában is megalkotta, így az édesszájúak egyszerre több ízkombinációt is megkóstolhatnak vagy megoszthatnak. A különlegességek közül a pekándiós-csokoládés a klasszikus karácsonyi süteményeket idézi, az epres üde rózsaszínje a balerinák színes szoknyáira reflektál, és egy paleo-vegán mangós desszert is a tál része.

Érdemes lesz decemberben kiszakadni az ünnepi rohanásból, és eltölteni pár nyugodt és kényeztető órát Budapest egyik legszebb kilátásával.

 

Sajtóközlemény

Szólj hozzá!

A karácsonyi asztal dísze – a tokaji aszú

2019. november 27. 14:25 - Esszlessz

Karácsonykor minden ünnepi díszbe öltözik, fényfüzérek, régi díszek, illatos fenyőágak vesznek körül. A meghitt együttléthez hozzátartoznak a családi körben eltöltött étkezések is, a finom, nagy gonddal főzött fogások mellé pedig egy igazán különleges bor illik, a tokaji aszú.

_koccintsaszuval_2019_01_foto_furmint_photo.jpg

Kép: Furmint Photo

Mitől olyan különleges az aszú?

Egy-egy igazán szép palack aszú ára néha meghökkentő lehet. Azonban ha tudjuk, hogy sok tényező szükséges ahhoz, hogy egészséges aszúszemek alakuljanak ki, ráadásul a Tokaji borvidéken még annak speciális klímája mellett sem készül minden pincészetnél minden évben aszú, mindjárt kevésbé fogunk csodálkozni.

A tokaji aszú nem a hétköznapok bora, viszont felejthetetlen élményt tud nyújtani, amikor kibontjuk egy-egy különleges alkalomra.

_koccintsaszuval_2019_02_foto_furmint_photo.jpg

Kép: Furmint Photo

Karácsonyi gasztrotippek

Mindenki kedvenc ünnepe, a karácsony pont ilyen alkalom. Egy palack aszúnak pedig minden karácsonyi asztalon ott a helye. A tokaji aszúk sokszínűsége izgalmas kombinációkra ad lehetőséget az ételpárosítások terén. Ugyan édes borról van szó, ám egyedi aromái és magas savtartalma miatt akár sós ételek mellé is kínálhatjuk. Ez a képessége igazán jól jön, hiszen így akár végigkísérheti az étkezéseket.

Már az előételeknél is szerephez juthat. Ha hízott kacsa- vagy libamájat választunk, akár szeletekben sütjük, kandírozott gyümölcsökkel körítve, akár pástétomnak készítjük el, lekvárral, chutneyval és brióssal kínáljuk, tökéletes hozzá egy pohár aszú. Ahogyan a sós, karakteres ízű kéksajt is remek választás. Egy csillagformával a pirítósból szúrjunk ki apróbb falatokat, kenjük meg roquefort-ból, stiltonból vagy gorgonzolából készült krémmel, és díszítsük aszalt gyümölcsökkel. A kimagozott datolyát is megtölthetjük vele, és körbetekerhetjük sós, hajszálvékonyra vágott serrano sonkával.

Még a főételek mellett is próbára tehetjük. Egy mandarinnal, mazsolával, friss kakukkfűvel töltött csirkéhez is passzol, pláne ha egy pohárral feláldozunk a sütéséhez is. Ugyanígy egy mangós kacsa vagy fürj mellé, amihez almát és grépfrútot illesztünk. Köretnek kínáljunk olyan zöldségeket, amik maguk is könnyen karamellizálódnak és kissé édesebbek, így szóba jöhet a sárgarépa, az édesburgonya vagy a sütőtök.

Ha teljesen eltérnénk a tradicionális, klasszikus főételektől a kínai konyha intenzív aromájú fogásaihoz, amelyek egyszerre lehetnek édesek és csípősek, szintén kínálhatunk aszút.

_koccintsaszuval_2019_04_foto_furmint_photo.jpg

Kép: Furmint Photo

A fenti példák igazi gasztrokalandozások, de azért ne feledkezzünk meg a desszertekről sem. A klasszikus karácsonyi sütemények, a bejgli, a zserbó, a mézeskalács, a gyümölcskenyér vagy a moszkauer mind-mind kiválóan párosíthatóak az aszúval. A nem hagyományos édességekkel is jól teljesít, legyen az egy elegáns, francia crème brûlée vagy egy angolszász rusztikus pekándiós pite, de az olaszokat követve az sem szentségtörés, ha vin santo helyett egy pohár aszúba mártogatjuk a mandulás biscottit.

Látható, hogy egy palack aszú milyen sokszínűen felhasználható a karácsonyi étkezések mellé, így érdemes idén venni egy palackkal belőle, biztos nem marad belőle egy korty sem az ünnepek végére.

Ha az ünnepek során tokaji aszút innál, használd a #KoccintsAszuval hashtaget, és oszd meg mindenkivel az élményt!

Szólj hozzá!

WINEFRIENDSHIP

2019. november 26. 11:35 - Esszlessz

- magyar-osztrák bormustra

22 bor iránt elkötelezett osztrák diák, izgalmas tételek, magyar-osztrák borpáros mesterkurzus és remek hangulat jellemezte az Etyeki Kúriánál megrendezésre kerülő WINEFRIENDSHIP névre keresztelt eseményt. A sztori jól működik, és bízunk benne, hogy lesz még számtalan párja is.

A kismartoni Fachhochschule Burgenland Nemzetközi Bormarketing mesterszakos hallgatói által szervezett rendezvény nem csak gyakorlatszerzési lehetőség a hallgatók számára, hanem egy határon átnyúló élmény-tapasztalat csere nekünk vendégeknek is.

Hogy miért volt jó: lehet, hogy csak számomra hiányzik az itthoni hasonló lehetőség léte, a jól szervezett, átgondolt, mosolygós kóstolók, új pincészetek, fiatal feltörekvő borászok/borászatok megismerése határon túlról, itthoniakkal karöltve, mely keretek mellett kicsit a címke mögé nézhetünk. És talán ez az egyik legfontosabb a bor milyensége mellett, a történet, kiből hogyan lett borász, miképp készült el az első bora, milyen célok mentén dolgozik, és maga a hitelesség.

Mesterkurzussal kezdtünk, Kielmayer Kristian DipWSET öt osztrák és magyar borpárokon keresztül ismertette meg a nagyérdeműt, hogy mi jellemző egy-egy fajtára a határon innen és túl. Első párunk Wenzl-Kast Welschrieslingje és Laposa 4 Hegy Olaszrizlingje volt 2018-ból. Az osztrák zöldalmás, citrusos vonalon mozgott, ropogós savakkal. Friss, ásványok illatban és kortyban egyaránt. Mattság. Fehér grépfrút a korty végén. Az olaszrizling citrusokkal és őszibarackkal nyitott. Majd jöttek az ásványok. Zizegő kövek. Egész hosszan játszott a szájban. Savai repítik. Csonthéjasok. Jóleső kesernye a végén.

A kettes számú etap első szereplője a Bayer-Erbhof Leithaberg DAC Chardonnay-e: vanília, citrusok és zöldhúsú gyümölcsök, ficánkoló savak, sós, terroir. Sokáig jelen van. Nagyon fiatal, 2018-as évjárat. Kicsivel kevesebb alkohol jobban állna neki. Párja az Etyeki Kúria 2017-es Chardonnay-e. Melegebb vonal. Vanília. Hordós fűszerek háttérből ölelnek. Sok őszibarack, szépen nyílik. Megmutatkoznak a trópusi gyümölcsök is.

Maradtunk 2017-ben a Weinhof Haider Neusiedlersee Attila Cuvée-ével. Cabernet franc és kékfrankos házasítása. Buja meggyek illatban, melyek visszaköszönnek a kortyban is. A 14,5% alkohol fűt. Sok fűszer, mellette kakaó, selyemcukor és meggyek, ribizli, szeder. Könnyed, de vagány. Lendületes. Párja a villányi Vylyan 2016-os cabernet franc-ja. Szilvák és meggyek- kicsit túlérettek, lekvárosak, szárító tanninok.

Negyedik párunk első tagja Silvia Heinrich Ried Goldberg kékfrankosa 2016-ból. Palackbuké. Fűszerek. Puhaság. Illatban többet ígér. Csoki és kakaó. Érett meggyek, fűszerek és ásványok. Párja Vida Hidaspetre Kékfrankosa ugyancsak 2016-ból. Üde, hűvösebb. Fűszerek és piros bogyósok. Könnyed, ételért kiált.

Rusttal és Tokajjal zártunk. Heidi Schrök száraz furmintja 2018-ból került először a kóstoló poharakba: zöld, gyógynövényes sósság, cukorkás, ásványok támasztják. Savak helyükön. Körték, főleg vilmos, közepe üresnek tűnt. Patricius Katinkája következett: furmint, sárgamuskotály, kövérszőlő házasítása 2017-ből. Izgalmak már illatban. Barackok, méz, törökméz, finom ásványok. Korty tükrözi az illatot. Hosszasan játszik, szép savak, jó szerkezet, vonalvezetés.

A sétáló kóstolón 12 osztrák és 5 magyar borászat tételeit mutatják be a főiskolai hallgatók, mégpedig:

Az osztrák borászatok:

Schöberl Pichl-hof (Wachau)

Domäne Wachau (Wachau)

Josef Donabaum (Wachau)

Hofstätter (Wachau)

FJ Gritsch (Wachau)

Wenzl-Kast (Neusiedlersee)

Bayer-Erbhof (Leithaberg)

Silvia Heinrich (Mittelburgenland)

Haider (Neusiedlersee)

Böheim (Carnuntum)

Kellerkünstler (Carnuntum)

Hofkellerei des Fürsten von Liechtenstein (Weinviertel)

A magyar borászatok:

Laposa (Badacsony)

Etyeki Kúria (Etyek-Buda)

Patricius (Tokaj)

Vida (Szekszárd)

Vylyan (Villány)

Kicsit elvesztünk Wachauban- érthető módon, főleg az 1969-es Domane Wachau Auslese zöldveltelinie felett, de számos izgalmas tételt kóstolhattunk a határ mindkét oldaláról, tovább gyarapítva élményeinket. Jó kis rendezvény volt- még több ilyet!

 

Andi

Szólj hozzá!

CSUPA CSOPAKISÁG

2019. november 25. 11:37 - Esszlessz

CSOPAKI KÓDEX évjáratbemutató, Budapest, Kóstolom Borbár 2019. 11.21.

A Csopaki Kódex szokásos évjáratbírálatához kapcsolódóan,  hagyományteremtő céllal szervezett eseményre voltunk hivatalosak. A Kódex ma a létező legszigorúbb eredetvédelmi rendszer hazánkban, a mindenkor hatályos Csopak OEM termékleírásra épül, szigorúbb szabályaival azt egészíti ki.

A CSOPAK OEM Hegyborokra és Dűlőborokra osztja a minősített borokat.

Csopak termőhely 5 településének (Csopak, Palóznak Lovas, Alsóörs, Felsőörs) összes dűlőjét tartalmazza. A Hegybor esetén dűlők házasítása megengedett. Dűlőboroknál kizárólag egy dűlő termését tartalmazhatja és kötelező dűlőmegjelölés is. Engedélyezett borfajta: olaszrizling és a furmint.

 csopaki_boraszok_2.jpg

 A Csopaki Kódex  egy minősített dűlőbor a termőhely 5 településének dűlőiből, természetesen kötelező a dűlőmegjelölés is. Kötelező az érvényes Csopaki Kódex terület-regisztráció, a Csopaki Kódex I., II., III. és IV. pillérének teljesülése, azaz:

  • Az éves négy termelői ellenőrzésen való megfelelés
  • Az őszi Kódex bírálaton való megfelelés
  • Engedélyezett borfajta: olaszrizling és furmint (max 15%)
  • Dűlőszelektált borok.


Csopaki borvidéket geológiailag két fő kőzettípus határozza meg: a Balatonpart közeli dűlők permi vörös agyagos területek és kedves, aromás, lágyabb borokat adnak. A hegy felé haladva, a magasabban fekvő területek karbonátosabb, meszes, márgás-dolomitos talajúak és keményebb, savasabb, markánsabb, egyedibb borok szülőhelyei.

Csopak környékének megható legendája Guden lovaghoz fűződik, aki a 11. században a falu környékén művelte szőlőjét. A háború hírére Henrik ellen vonult Palóznakról Pozsony alá. Gyermekei nem lévén, a csata előtt végrendelkezett: birtokait a veszprémi káptalanra hagyta azzal a feltétellel, hogy minden évben misét kell mondatni a lelke üdvéért. A terület ma is egyház birtoka, bár a miséket néhány száz évig elhanyagolták. Néhány éve újjáélesztették a hagyományt és ma már újra szól a mise Guden lelkéért.

Ennyi elmélet után nézzük, a vendéglátó hat borászat milyen tételekkel készült a kóstolóra:

 csopaki_borok.jpg

Szent Donát Birtok:

Kovács Tamás birtokigazgató mutatta be az ökológiai szemléletű borkészítésük alapjait. A szüret után finom bogyóroppantás és néhány órás héjon áztatás következik, majd kénezés nélkül préselnek. Tartályban erjesztenek, majd fahordóban és kerámia edényekben érlelnek. Szűrés és derítés nélkül palackoznak.

Magnum Slikker 2015 

Vörös talajon terem, alatta 1-2 m mélyen már szikla található, a vizet jól tartja. Finoman fejlődik. Nagyvonalú és nagystílű. Finom savak, a fa egyáltalán nem zavaró.
Slikker 2017,  Dűlőszelekció.

Túlzó, vad hordó használat. Kissé lágy és lapos. Kesernyés a vége. A 13.5% feletti alkohol éget.
Szent Donát-parcella Olaszrizling 2017. Szita-hegyi dűlő, a birtok központi része, 2000 tőke – a ma már kuriózum - gyalogtőke! Édeskés, túlérett, némileg botritiszes, gazdag, olajos, zamatos, remek bor! Test és lélek teljes harmóniában!
Söptei Pincészet
Nagykút Olaszrizling 2015  kódex. Aromabomba. Elegáns és nagyvonalú. Már szépen kialakult palackbuké jellemzi. Az egy éjjelen át tartó héjon áztatásnak köszönhetően Mandulás, olajos. Késői szüretelés jellegzetességeit fedezhetjük fel.
Petrányi Pince:

Bakó Ambrus vezető borász felvázolta, milyen nehézségek árán kell a borászoknak a Kódex előírásai szerint a borokat a  12 és 13 % között tartani.
Olaszrizling 2018. Hegybor.  Könnyed testét megcáfoló, hosszú, tonikos kesernyésség, kis kalács és macskagyökér.
Olaszrizling Birtokválogatás 2017.  (nem kódex) Porszáraz, magas alkohol, alacsony sav, erős hordóhasználat. Komoly test, olajos csillogás.
Szita-hegy 2018 . Kódex-bor. Gyümölcsösebb, könnyedebb, játékosabb. A sav a háttérben támaszt, de nem uralkodik. Sav 4 alatt, 13 alk. 1 hónap hordó.
Hamvas Pince:  Hamvas Miklós.

Ökológiai szemlélettel termelik a szőlőt, készítik boraikat. Narancsolajat, csalánt és hasonló bioaktív anyagokat használnak permetleveikhez.
Olaszrizling 2018 . Visszafogott illat és savak. Elegánsan tartózkodó. Finom ürmös lecsengés.
Homola Pincészet: Borász: Homonna Attila. Nagyváradi Zsolt birtokigazgató.
Hajnóczy-dűlő. A szőlő közvetlenül a pince alatt helyezkedik el, meszesebb talaj jellemzi.
Többmenetes a szüret: először korai érésben savra, majd a második szüretben az ízkoncentrációra figyelnek. 500 l-es magyar tölgyben érlelik boraikat.
Hajnóczy 2017,  Kicsit éles savak mögött kevesebb test. Lassabban érik.
Hajnóczy 2018,  kódex. Kicsit tompa. Fülledt. Vad. 10-12 éves tőkék.
Sáfránkert 2017,  Szikár. Szálas. Éles. Markáns. Vad.
Sáfránkert 2018 . Falu-szint. Könnyed, bájos, aromás, már-már csajosan hízelgő. 40-éves tőkékről származik, részben tartályos erjesztésű és érlelésű.
Guden Kisbirtok: Jásdi István holdudvarához tartozó „marketing-birtok”. Molnár Zsolt a borászuk.
Slikker 2017.  Jóitatú, finom savakkal, simulékony, komplex.
Kertmög 2016  Számomra az este egyik csúcsbora! A falu szélén terem. Júliusban komoly jégeső és vihar volt, ami felért egy zöldszürettel, viszont az utána érkező, száraz idő töppedésre, néhol bitritiszesedésre hangolta a bogyókat.
Hónapokig finomseprőn pihent. Nem battonage-olt, az csak a nagyon hideg években indokolt, mert ellágyulnak tőle a borok. Gazdag, magas alkohol tartalmú, krémes.

Fekete Szőlőbirtok: Fekete Zsolt ügyvéd birtoka. 5-6 ezer  palackot készítenek évente Csopakon. Ultra-hagyományos. Kosaras préselés, kézi manipuláció, lehetőleg gravitációs mozgatás, spontán erjesztés. Zéró beavatkozás - non-intervenciális technológia.
Ötsoros 2017. Kódex. Nagyon stílusos, jó balansz, polírozott savak. Egyéniség és játékosság jellemzi.
Zúzmara 2011 - vaníliás, dobostorta, gazdag. Késői szüretelésű stílusú, jelentős, ki nem erjedt maradék cukorral, a félszáraz kategóriában, mégis meglepően fiatalos. Botritiszes. 14% alkoholtartalommal.
Jásdi Pince:

Lőczedombi  Olaszrizling dűlőválogatás 2017- nagyon komoly, végtelenül komplex tétel. Gazdag, kicsit sózott mandulás, házi vaj és frissen préselt olívaolaj ízei.
Jásdi Siralomvágó-dűlő Olaszrizling 2015. Még meglepően fiatalos, szikár, izgalmas, ropogós, mintha soha nem akarna megöregedi.

Gábor

Szólj hozzá!

Márton napi libaságok az Arazban

2019. október 30. 11:38 - Esszlessz

2019. november 11-16.

Idén ismét finomságokkal vár egy egész héten keresztül az Araz Étterem a belvárosban. A menüt megtekintve, biztosan többkörös kóstolással érdemes számolni!

200_200_318f06ebf52b2c5f643d50c0e54ca1b6.jpg

Levesek:

Sherrys libaleves gazdagon - 1190.-
Libaraguleves rókagombával és galuskával  - 1190.-

Előétel:

Lencsesaláta füstölt libamellel - 1950.-

Főételek:

Konfitált libacomb ludaskásával, lilahagyma lekvárral  - 3290.-
Sólet töltött libanyakkal és fürjtojással - 3100.-
Márton-napi kenyér pecsenye-libamájjal töltve, hagymalekvárral - 3490.-

Desszertek:

ARAZ Lúdláb - 1190.-
Gesztenyepüré pálinkás aszalt gyümölcsökkel - 1190.-
Szedres szilváspite - 1190.-

Márton-napi menü borokkal:

Köszöntő ital: Kúcs Gyula Irsai Olivér 2017

Sherrys libaleves gazdagon- Légli Géza Kislaki Rosé 2018

Konfitált libacomb ludaskásával, lilahagyma lekvárral  -Vylyan Bogyólé  2019

ARAZ Lúdláb - Breitenbach Tokaji Szamorodni édes Lapis Dűlő 2017

 

A menü ára: 7.900 Ft/fő
A számla végösszegéhez 12% szervizdíjat számolunk fel.

 

További infó itt.

Szólj hozzá!

Beköszönt az ősz az Arazba

2019. október 28. 11:27 - Esszlessz

Dúzsi-Ikon borvacsorán jártunk

Bár még nagyon nem kell összehúznunk magunkon a kabátot, de már eljött az az idő, amikor jól esik beülni egy klassz helyre egy pohár borral, vagy egy izgalmas vacsorára. Az Araz eddig nagy kedvencünk volt, és nem csupán Barka Áron Chef de Cuisine mesés ételei miatt, hanem a remek Borduett borvacsorák miatt is. Legutóbb a balatonlelle-rádpusztai Ikon Borászat és a szekszárdi Dúzsi Tamás pincészete borai mutatkoztak be, öt fogás mellé érkeztek, melyekben már határozottan ott volt az ősz íze is.

image4_1.jpeg

Pezsgő és libamáj fogadta a vendégeket a Continental Hotel halljában, a kellemes beharangozó falatkák után foglaltuk el helyeinket az étteremben. Hideg borjúszeletek érkeztek kaprimártásban elsőként, finoman sós játék, igazi mediterrán beugró. Krémes textúra, ropogós pillanatokkal. A ’18-as Olaszrizling jól állt neki, friss citrusosságal, finom virágokkal, savai lendületet adtak a falatnak. Társa az Ikon ugyancsak ’18-as rajnaija volt: öreg tőkékről, 3g maradék cukorral, kifejezetten összesimult az étellel. Majd rozék kerültek a poharakba, mindkettő ’18-as, lazac dukált hozzájuk, makréla krémmel és beluga lencsével. Az Ikon pinot noir rozéja a piros bogyós, sok cseresznyés vonalat erősítette, míg a Dúzsi kékfrankos rozéja most ribizlis arcát mutatta, fel-felütő cseresznyével. Ízlésesen tálalt lazancunk repülni tanult a rozékkal, miközben a beluga lencse roppant a szánkban.

image2_1_1.jpeg

Majd jött a leves. Tarkabab. Csülök. Tormahab. Mindenből csak a lényeg. Leheletnyi kockák, maximális koncentráltság ízben. Dúzsi ’16-os kékfrankosa és az Ikon ’16-os Áfiuma kísérte. Főételünk minden húsimádó álmát váltotta valóra: felső hátszín, kacsamellel, véreshurkával, ropogós kelbimbóval, lilakáposzta lekvárral bolondítva, paszternákkal és diós burgonyával. Igazi degusztációs tál. Nem zárom ki, hogy életem egyik legjobb véreshurkáját kóstolhattam. A hátszín tökéletes volt, a kacsamell szintúgy. Jó ötlet volt hozzá a Dúzsi ’15-ös bikavér: mély rubin szín, céklás, zöldfűszeres felütés, majd jöttek a gyümölcsök, sok szilva, szépen nyílt, puha korty. Párja az Ikon Evangelista Cabernet Franc 2016: meggy- és szilvalekváros, medvecukorral a háttérben, kicsit fűtött.

image1_1_6.jpeg

Desszerttel tetőzött az este, igazi őszivel: sütőtökös étcsokoládé felfújt, melyet tejcsokoládés meggyfagyalt és törökméz kísért. Innen is kézcsókom a cukrász hölgyeknek. Boldogsághegyek és szuperlatívuszok. A borok Dúzsi Syrah és az Ikon Fekete Tulipán, mindkettő 2015-ből. Mélytónusú, kakaós, csokoládés jegyeket felsorakoztató tételek. A syrah-ban az érett meggyek domináltak, míg a Fekete Tulipánban a kávé, étcsokoládé.

Barka Áron séf ismét remekelt, és nem csupán a konyhát emelném ki, hanem a profi felszolgáló személyzetet is. Az igényes zenével, mely halkan kúszott a bőrünk alá, a finom borokkal együtt, közösen olyan miliőt teremtettek, mely minden ízlelőjének egy tökéletes estét teremtett.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása