esszlessz- a "feneketlen" kóstolóblog

Borról hitelesen, mégis lazán

Címkeváltás Bolykiéknál

2018. október 04. 09:41 - Esszlessz

Az egri Bolyki Pincészet idén váltott címkecsaládot, ami folytatása az eddigi könnyed, humoros palackdizájnnak. Az illusztrátor által kézzel rajzolt mesevilág megálmodója most is Ipacs Géza volt, mi pedig elmerülhetünk a színes fantáziabirodalomban, ami borász és grafikus együttműködéséből jött létre.

Bolyki János borait ismerjük egyrészt ízükről, másrészt pedig magukról a címkékről. Ki ne kért volna már Indián nyárt vagy Hazug mókust, a Pocok a szántásbant meg már ragozni sem könnyű, pláne két-három pohár után.
bolyki_borok.jpg

A kezdetektől Ipacs Géza grafikussal együtt dolgoztak ezeken – az akkori piaci viszonyok között merésznek számító – címkéken, de a borfogyasztók hamar megkedvelték az izgalmas vizuális világot, a figurákat és a történeteket, amik most mind kicsit átformálva ugyan, de tovább folytatódnak.

„Népszerűek voltak az eddigi címkéink is, azonban úgy éreztük, szükség van a váltásra, hiszen nemrég átalakult a portfóliónk. Az egri bikavért középpontba állító új kínálat egységes címkevilágot kívánt meg, aminek a tervezését ismét Gézára bíztam. A munkakapcsolat mellett hosszú évek óta barátok is vagyunk, ő tudja a legjobban, hogy grafikai szempontból mi illik hozzánk” – indokolja Bolyki János a változást.

Az Ipacs Géza által tervezett új címkék vizuális keretét maga a Bolyki Pincészet, az emblematikus kőfejtő adja, ami mindegyiken megtalálható, hiszen ott történnek az igazán fontos dolgok. Mint egy színházi előadás díszlete, amiben zajlanak az események, pont úgy, ahogy a pincészet is nyüzsög az itt dolgozóktól, a látogatóktól, az itt házasodóktól, a fesztiválok és koncertek jókedvű közönségétől.

Az inspirációt a korábbi címkék adták, ezeknek az eredeti motívumaihoz nyúltak vissza, látható rajtuk a mókus, a nyúl, a zebra és a többiek. Különlegessége ugyanakkor, hogy a mostani digitális korban ritkának számító grafikák összes elemét kézzel rajzolta egy illusztrátor.

Megmaradt a hátcímkék narratív stílusa, amihez koherensen illeszkedik a képi világ, a történeteket alátámasztják a rajzok, és fordítva. És megmaradt az eddigi játékosság is, a könnyed, vicces, mesés elemek, amik viszont grafikailag sokkal szofisztikáltabbak lettek, és az eddig lazábban egymáshoz kötődő címkék most zártabb egységet alkotnak. Mindegyik bornak megvan a saját története, mégis egy egész sztorit mesélnek el együtt. A sorvezető az Ördöngős Nyúl, ő kalauzol végig a pincészeten, mutatja be a borokat, történeteket mesél, és véleménye van mindenről, ami Bolykiéknál történik.
bolyki_janos.jpg

„Egy számomra fontos címkevilág újult meg, mely ugyan megtartotta a fő motívumokat, de stílusa egységesebb és mesésebb lett. Új funkciót is kapott: minden címke egy-egy Bolyki-féle történetet, szöveget illusztrál, mely történetek egybefűzve meg is jelennek egy új kiadványban. A váltás azért is indokolt volt, mivel Bolyki Jani lassan már négygyermekes apa lesz, és így gyerekeinek saját történeteket mondhat az Ördöngős Nyúlról és barátairól” – meséli a tervező Ipacs Géza az új címkék sztoriját.

Az új évjáratokkal együtt fokozatosan cserélik le az összes címkét, jövő év végén már csak ezekkel találkozhatnak a vásárlók.

 

Sajtóközlemény

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása