esszlessz- a "feneketlen" kóstolóblog

Borról hitelesen, mégis lazán

Egri Bor Busz jár szombatonként

2020. június 24. 12:31 - Esszlessz

Az Egri Bor Busz szombatonként indul, és körjáratként működik, fix megállókkal, délelőttől egészen estig. Az Egerbe látogató borkedvelőknek kínál lehetőséget arra, hogy egyszerűen eljuthassanak egy nap akár több egri pincészethez is, és így könnyebben megismerhessék a helyi borkultúrát.

A helyszínek változatosak, a belvárostól a Szépasszony-völgyig, Egerszalóktól a Kőlyuk pincesoron át a Bolyki-völgyig nyolc borászatot, illetve az ő vendéglátóhelyeiket ejthetik útba.

A buszon lehet megvenni az aznapra szóló jegyet, amihez mindenki kap nyolc kupont. Egy kupont egy fő egy pincészetnél válthat be úgy, hogy azért egy borsort kóstolhat kedvezménnyel, vagy önállóan palackos borvásárlásra használhatja. A körjáratra az adott napon a menetrend szerint a megállókban lehet fel- és leszállni.

egri_bor_busz_kreativ2.png

Mi az az Egri Bor Busz?

Egy buszjárat, ami körjáratban közlekedik, fix megállókkal.

Mikor jár a busz?

Minden szombaton 10:00 és 19:00 óra között közlekedik, másfél óránként egyszer.

Hol tudom megvenni a jegyemet?

A buszon, felszálláskor, ahol bankkártyával is fizethetsz.

Hol tudok felszállni rá?

Bármelyik megállónál fel- és leszállhatsz, a jegyed egész napra érvényes.

Mennyi a jegyár?

2000 Ft /fő, amely kupon formájában levásárolható az Egri Borműhely tagjainál. (1 fő 1 helyen csak 1 kupont válthat be.)

Hogy működik a kupon?

A jegyvásárláskor kapott kupont a rajta található pincészeteknél lehet beváltani. 1 fő 1 helyen csak 1 kupont válthat be. A pincészeteknél kérhető, erre a programsorozatra összeállított 3 boros, 1500 Ft-os kóstoló árából 500 Ft kedvezményt jelent. A borsor mellett borvásárláshoz lehet még felhasználni a kupont. A kuponból pénzt a pincészeteknek nem áll módjában visszaadni.

egri_bor_busz2_foto_busak_attila.jpg

Kép: Busák Attila

Hova juthatok el a busszal?

Menetrend

A busz menetiránya hetente változik, így van A hét és B hét. Kérjük, az útiterved kialakításakor ellenőrizd, hogy melyik héten utaznál vele.

A hét
június 27.
július 11. és 25.
augusztus 8. és 22.

Gál Tibor Fuzio | Thummerer Borszaküzlet
megálló: Eger, Csiky Sándor u. 10.

10:00
11:30
13:00
14:30
16:00
17:30
19:00 (végállomás)

Szépasszony-völgy | BorZBár – Ostoros Családi Pincészet; Petrény Winery –  Völgy 47 Pince; Szépasszony-völgy 46 – Tóth Ferenc Pincészet
megálló: Eger, Szépasszony-völgy 33-as Pince

10:30
12:00
13:30
15:00
16:30
18:00

St. Andrea Szőlőbirtok
megálló: Egerszalók, Ady Endre út 88.

10:45
12:15
13:45
15:15
16:45
18:15

Juhász Testvérek Pincészete
megálló: Eger, Kőlyuktetői pincesor 35.

11:00
12:30
14:00
15:30
17:00
18:30

Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok
megálló: Eger, Bolyki-völgy

11:15
12:45
14:15
15:45
17:15
18:45

B hét
július 4. és 18.
augusztus 1., 15. és 29..

Gál Tibor Fuzio | Thummerer Borszaküzlet
megálló: Eger, Csiky Sándor u. 10.

10:00
11:30
13:00
14:30
16:00
17:30
19:00 (végállomás)

Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok
megálló: Eger, Bolyki-völgy

10:15
11:45
13:15
14:45
16:15
17:45

Juhász Testvérek Pincészete
megálló: Eger, Kőlyuktetői pincesor 35.

10:30
12:00
13:30
15:00
16:30
18:00

St. Andrea Szőlőbirtok
megálló: Egerszalók, Ady Endre út 88.

10:45
12:15
13:45
15:15
16:45
18:15

Szépasszony-völgy | BorZBár – Ostoros Családi Pincészet; Petrény Winery –  Völgy 47 Pince; Szépasszony-völgy 46 – Tóth Ferenc Pincészet
megálló: Eger, Szépasszony-völgy 33-as Pince

11:00
12:30
14:00
15:30
17:00
18:30

Gyerekeknek kell jegyet venni?

6 éves kor alatt ingyenes a buszjárat.

Miért érdemes ellátogatnom ezekre a helyekre?

Megismerkedhetsz a helyi borokkal és az Egri borvidék top borászataival, akik különféle borkóstolókat, fix kóstolósorokat és gasztronómiai finomságokat kínálnak, továbbá egyéb programokkal várnak.

További információk: itt és itt

Sajtóközlemény

Szólj hozzá!

A PEZSGŐ SZTORI

2020. június 22. 11:18 - Esszlessz

Országos Laposa Pezsgő premier hétvége június 20-21-én!

Pár éve a Laposa család megálmodta, hogy egyszer majd elkészítik saját, badacsonyi pezsgőjüket. Telt az idő, épült a Hableány, az új birtokközpontban pedig egy pezsgő üzem is helyet kapott. A birtok borásza, Laposa Zsófi fáradhatatlanul járt a Prosecco borvidékre, kóstolt, majd indult a kísérletezés. A prosecco készítésben és a metodo martinotti eljárás elsajátításában Luca Antiga, számos olasz Prosecco pince tanácsadója nyújtott segítséget.

 Első körben 2 pezsgő készült, egy furmint és egy szürkebarát alapú, melyek premierje június 20-21-én lesz!

  • A Laposa Birtokon brunchal, közös pezsgőbontással, üzemlátogatásokkal, a frissTeraszon pezsgő pop party-val, a Hableányban külön erre a hétvégére megalkotott menüvel készülnek.
  • Ezen a hétvégén és a következő hónapban országszerte számos kiemelt étteremben lehet majd poharazva kóstolni a Laposa Pezsgőket, ezeknek listája a sajtóanyag végén található. Ezekben az éttermekben 1 hónapig, június 20-július 20-ig poharazva kóstolhatók a Laposa pezsgők.

 img_7602.jpg

LAPOSA PEZSGŐ BRUT – Furmint alapú pezsgő

„A Furmint egy igazi felfedezés. A nagyon kellemes cédrus és ananász illat után érkezik egy kis sósság, ami a savakkal kiegészülve elegánssá és határozottá teszi a pezsgőt. Mindig kell még egy pohárral!” – Luca Antiga

 

LAPOSA PEZSGŐ EXTRA DRY – Szürkebarát alapú pezsgő

„A Szürkebarát lágy és elegáns. Az illatok fehér virágokra emlékez- tetnek, a zamat pedig tagadhatat- lanul badacsonyi. Mindkét pezsgő buborékjai nagyon kellemesek

és finomak, de a pohárban is csodásan mutatnak.” – Luca Antiga

 

Laposa Zsófi a pezsgő készítéséről:

„A tartályos erjesztésű pezsgőkészítés igazi mérnöki kihívás és nem egyszerű feladat. Számomra az alkotás és a precizitás találkozása. Régen voltam ennyire izgatott a pincében, mint az idei évben – persze ennek az új borászati üzem is az egyik oka. Nálunk az egész család rajong a pezsgőkért. Bencével közösen kóstoltunk, utaztunk és döntöttünk a Charmat technológia mellett. A tervezési folyamattól kezdve, egészen a végeredményig, ő is végigkövette

a pezsgő életútját és mindenben támogatott.

A pezsgőkészítés számomra olyan feladatot jelentett, amely motivált, hogy új dolgokat ismerjek meg és fejlődjek. Minden percét élveztem és szívtam magamba a tudást. 6 pincészetnél voltam gyakornok Prosecco régióban és többször magánúton is jártam arra, hiszen csodálatos vidék. Szaktanácsadónkkal, Luca-val nagyon jó együtt dolgozni. Hálás vagyok neki, hogy megvitathatom vele a szakmai kérdéseket, hiszen a prosecco készítés központjában él és dolgozik.

Ebben a két tételben benne van a szívem-lelkem. Fogadjátok szeretettel!”

 

 

A Laposa Birtok tanácsadója, Luca Antiga a közös munkáról:

„Egy közös ismerősön keresztül jutottam el Bada- csonyba, de akkor már sokat hallottam erről az izgalmas borászatról, ami az olasz szakemberek szerint is kiváló fehérborokat készít.

Egy csodálatos borászati központ fogadott. Fantasz- tikus volt látni a szőlőültetvényeket a vulkánok oldalában és megérteni a birtok felépítését. Elkezd- tünk gondolkodni, kóstolni, és végül a Szürkebarát illetve a Furmint fajta mellett döntöttünk. Nem volt egyszerű választás, de hallgatni kell a megérzése- inkre is. A bor szerelem!

Egy olyan szenvedélyes kollégával pedig, mint Zsófi, nagyon élvezetes a közös munka. Karakteres pezsgők születtek, telt ízvilágúak és elegánsak, szép savszerkezettel. Nagyon összetettek, igazi felfedezés mindkét tétel. Nem akartuk a proseccot lemásolni, a cél az volt, hogy a közös szakmai munka során különleges magyar pezsgők szülessenek, olyanok, amik beleillenek a Laposa Birtok stílusába.”

 

A PREMIER HÉTVÉGE PROGRAMJAI A LAPOSA GASZTROBIRTOKON 2020. június 20-21.

 

  • LAPOSA BIRTOK terasz: AZ ELSŐ PEZSGŐ felbontása!!! (limitált résztvevő szám)

Június 20. szombat 10:00: Pezsgős Brunch és premier Laposa Zsófival és Bencével a birtok teraszán.

 

  • HABLEÁNY Június 20-21. – 3 fogásos degusztáció (ebéd/vacsora), a pezsgőhöz komponálva: 3 fogás + két pohár pezsgő és egy pohár Zeus a desszerthez

 

Június 20. 17:00 és 19:00 Üzemlátogatás: Hogyan készül a Laposa pezsgő? – Idegenvezetés és kóstoló Laposa Zsófival. A 17 órai üzemlátogatásunk betelt, a 19 óraira vannak még szabad helyek!

 

  • FRISS TERASZ – Június 20. délutáni matiné és PezsgőPopParty a frissteraszon (16:00-22:00)

 

A LAPOSA PEZSGŐ ORSZÁGOS PREMIER RÉSZTVEVŐ ÉTTERMEI ÉS BORBÁRJAI:

 

Budapesten: 

DiVino

Mazel Tov      

Jardinette

Alessio Café and Restaurant

Pannonia Gasztrohajó

Búsuló Juhász

Két Szerecsen Bisztró és Kávéház

InterContinental Budapest

Haris Park

Kóstolom Borbár

 

Vidéken:        

Laposa Gasztrobirtok: Laposa Birtok terasz, Hableány, frissTerasz, Szőlőhegy Bisztró

SVÉTasztal     

Erhardt Étterem (Sopron)     

Lamaréda Étterem (Győr)     

Gusto13 (Veszprém) 

Rosinante Fogadó és Étterem (Szigetmonostor)     

PalKonyha Panzió, Speiz (Palkonya) 

67 Sigma Étterem (Székesfehérvár) 

Zip's Brewhouse (Miskolc)    

Macok Bisztró és Borbár (Eger)        

Platán (Tata)  

Jankovich (Rácalmás)

Kistücsök (Balatonszemes)   

Mala Garden (Siófok)

Mi A Kő (Köveskál)

Aura Hotel (Balatonfüred)

BL YachtClub (Balatonlelle)

Tölgyes Kúria (Rizapuszta / Badacsony)

Pláne Badacsony borterasz (Badacsonytomaj)

Vánkos (Badacsonyörs)

Kikötő Étterem (Szigliget)

Halászkert (Balatonfüred)

Konyha-Kert Bisztró és Bár (Balatonszepezd)

Villa Delikát (Balatonfüred)

 

Sajtóközlemény

Szólj hozzá!

Megvan a déli part legújabb gasztrokikötője!

2020. június 09. 10:00 - Esszlessz

A balatonmáriafürdői PORT étterem&panzió tulajdonosa, Balla György nem hogy elkeseredett volna a járvány idején, hanem még nagyobb sebességre kapcsolt a tervezett átalakításokkal. Így az övcsatorna melletti, kikötői hangulatú teraszos étterem most megújulva várja a vendégeket, hogy a dél-nyugati rész kihagyhatatlan gasztrokikötője legyen.
port_1.jpg
A minőségi ugrásnak voltak előzményei, a PORT a Magyar Konyha TOP10 kikötői éttermébe is bekerült, és 2019-ben a marhaszegyes ciabatta elnyerte a beach food verseny 2. helyét. A beach food és a laza hangulat marad, de a két helyet (port burger & port étterem) összevonják, hogy egy minden igényt kiszolgáló éttermet hozzanak létre. Lássuk, mi minden változik:
• Marad a laza kikötői hangulat, a jó borok, kávék az ételek mellett, a növényekkel körbevett mediterrán terasz
• Előnyben a régiós ízek, a házi készítésű alapanyagok, a helyi termelőkkel való együttműködés
• Új séf a házban! Horváth András nagy tervekkel érkezett a Kristinus Borbirtokról. A kisujjában van a modern konyha ismerete, számos helyen dolgozott a Balaton mellett, és külföldön is. Az ő vezetésével alakul ki a szezonális étlap.
port2.jpg
• Az étterem feletti 4 csillagos panzió egyedülálló a környéken, hiszen az itteni vendégek a parton reggelizhetnek, a panzióhoz pedig belső medence is tartozik - érdemes akár egy estére is elugrani Máriafürdőre.
• Az idei évre a PORT tematikus hétvégékkel készül, híres kikötők hangulatát és ételeit idézik majd meg a Balaton partján.
Sajtóközlemény
Szólj hozzá!

Szigliget fejlesztésekkel készül a nyárra

2020. május 29. 10:06 - Esszlessz

Szigliget nagy erőkkel dolgozik azon, hogy ha újból megnyithatja kapuit, még több látnivalóval, még színvonalasabb, igényesebb körülmények között várhassák a turistákat.

Pályázati forrásból fejlesztik a strandot és a várat, saját erőből utat, járdát építenek, és szépítik a közterületeket.

A szigligeti önkormányzat számára rendkívül fontos, hogy értékeit megőrizze. A vár fénykorában a végvárrendszer egyik fontos bástyája volt, később elveszett harcászati szerepe, és állaga romlani kezdett. Most lehetőség nyílik rá, hogy méltó formában újuljon meg, miután tavaly elkezdődtek a vár rekonstrukciós munkálatai. A fejlesztések célja a kulturált vendégfogadás feltételeinek megteremtése.

szigligeti_var_felujtas.JPG

A várban jelenleg is folynak munkálatok. A GINOP-7.1.6-16-2017-00004 számú, a „Balaton-felvidéki kultúrtáj világörökség várományosi helyszín turisztikai célú fejlesztése” című projekt keretében megvalósításra kerülő „Szigligeti vár részleges rekonstrukciója, új fedett terek kialakítása” elnevezésű pályázat keretében 470 millió forint áll rendelkezésre, ehhez az önkormányzat 60 millió forintot biztosít. A projekt keretében a szigligeti vár új, egyedi élményt nyújtó turisztikai elemekkel bővül az eddig kihasználatlan lehetőségeinek feltárásával. A várban modern, 21. századi, élményalapú látványelemekkel gazdagított, interaktív kiállítás nyílik, mely a gyerekek, családok számára is komplex látogatói élményt ad.

Mivel a koronavírus miatt akadozik az anyagszállítás, még nem tudni az átadás pontos idejét. Ám, amennyiben a jogszabályi környezet és a járvány is lehetővé teszi, a vár már nyáron megnyithatja kapuit. A beruházás teljes befejezése, a kiállítások kialakítása a nyár végére várható. A főbb fejlesztési elemek révén a vár egésze szebb, bejárhatóbb, élménygazdagabb lesz a vendégek számára.

A strandon is folynak a munkálatok, az alábbi beruházások zajlanak: játszótér bővítése, öntözőrendszer bővítése, napozófelület bővítése, 1000 m2 gyepszőnyegezés, a parton a lépcsők horganyzottra történő cseréje, mozgáskorlátozott beemelő a vízbe, két vizesblokk fejlesztése, téliesítése.

A település hangsúlyozza: készül, és türelmesen, tevékenyen várja, hogy megújult külsővel, de ugyanakkora szeretettel fogadhassák vendégeiket. Tőlük addig is ugyanezt a türelmet és kitartást kérik.

 

Sajtóközlemény

Szólj hozzá!

A béka, aki még franciaságában sem arrogáns

2020. május 28. 15:01 - Esszlessz

Languedoc, Dél-Franciaország, Paul Mas Borászat: itt leledzik nem csupán megjelenésében, hanem nevében is kissé különc békás borunk az Arrogant Frog, mely igaz, hogy sok mediterrán jegyet hordoz magában, viszont igencsak újvilági, és ezt nem is szeretné tagadni. Egy igazi különc francia. Nincs is ezzel baj, sőt. Évek óta kóstoljuk, megszokott minőség, biztosan nyúlhatunk a palack után. 

Laza dandy stílusával több mint 5 millió palackban készül, majd 40 országban elérhető a Jean-Claude Mas által igen ügyesen felépített márka, Luxe Rural” (Mindennapi luxus) filozófia mentén megalkotott brand. Château Arrogant Frog jelenleg 20 hektáron gazdálkodik, Grand Cru Limoux besorolás alatt, melyből 15 hektár organikus művelésű, a fajták pedig, mellyel foglalkoznak: merlot, cabernet sauvignon, malbec, syrah, mauzac és chardonnay. Itthon három tételükkel találkozhatunk kereskedések polcain, illetve éttermek borlapjain, ezek pedig: Ribet Blanc Chardonnay Bio 2019, Ribet Pink Rosé 2019, valamint a Grand Reservé Pezenas 2017. Őket kóstoltuk nemrég, a kialakult helyzetnek megfelelően online- érdekes tapasztalás, no, de az eredmények:

image0_1.jpeg

 

Arrogant  Frog Chardonnay 2019

Szalma szín, vadvirág, őszibarack, licsi, némi vajasság, egyszerű, keserű-mandula, alkohol++, gyümölcsös, virágos rét, bodza, vajas pirítós, hosszú lecsengés, pici ásvány, gyorsan elmegy az illata, közepesen intenzív, vaníliás, közepesen telt, egyensúlyos íz, hosszú lecsengés, minimális zöldes karakter, citrusos, bodzaszörp, töltsd ki, idd meg... ennyi, Lágy, behízelgő illat, krémes, körtés, újvilági stílus. Vaj-szerű struktúra. Édes-sárgadinnye. A végén savhiánnyal küzd. Friss, finom kesernye, tavasz, zöld, ropogós.

81 pont

Arrogant Frog Rosé 2019

Hagymahéj szín, virágos, mangó, frutti, cseresznye, pink grapefruit, érdekes. Málna, citrusok, pirospaprika, alkohol+, kesernye a végén, közepesen intenzív, fűszerek, eper, málna, "köllmég", édeskés, csajos. Fáradt őszi málna szín. Kicsit visszafogott, piaci nap végi meggy. Lágy, bájos, pink grapefruit. Lehetne üdébb. Meggy és ribizli, egész hosszan játszik.

82 pont

Arrogant Frog Merlot-Cab. 2017

Meggy, csoki, fűszersó, zöld fűszerek, melegség, kis bőrösség, füstölt szalonna, némi kesernye, intenzív illat, bíbor szín, aszalt szilva, bőr, fanyarság, tanninos, szilvalakvár, alkoholos, vasúti talpfa, ausztrálos, kengurus, fás, arrogánshibrid, hitlerszalonna, hervadó rózsa, korhadó fa, illata jobb mint az íze. Tüzes, lángoló, felforrósító. Izgalmasan telt, gazdag naspolya. Szép, sima tanninok. Tábortűz hangulatával a leg-franciább bor a sorban. Szárított hús, meggy és szilva meg dzsemje, túmácsalkohol, nyersesség, kv, kakaó, étcsoki, szétárad, fűszerek, csipsz a végén hosszan.

84 pont

Nos, ilyenek voltak- szerettük kóstolni,  beszélni róluk. Amennyiben nem tipikus franciára vágytok, vagy egy jó ár-érték arányú külföldi tételre, bátran vegyétek le a polcról. Egészségetekre!

 

 

Szólj hozzá!

Ha Badacsonyba vágysz, nyomozz velünk

2020. május 28. 11:33 - Esszlessz

A Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület és a Nyomozz Velünk (AR/VR Game Flow  Kft.) csapata 2020. május 18-tól 4 héten keresztül tartó nyereményjátékot hirdetett „Ha Badacsonyba Vágysz, Nyomozz Velünk!” címmel.

 A játék célja, hogy ismertté tegyék Badacsony festői szépségű környezete mellett a környéki vállalkozásokat, a kitűnő borokat, a különleges vendéglátó, és szálláshelyeket, valamint idevonzzák a lehető legtöbb látogatót.

 Az online nyomozós játék oldala, amely a heti fordulók során folyamatosan frissül:
https://nyomozzvelunk.hu/quiz/ha-badacsonyba-vagysz-nyomozz-velunk/

keszulj-badacsonyra-ha-badacsonyba-vagysz-nyomozz-velunk.png 

Minden héten 3-3 rejtélyes kérdésre lehet válaszolni a környező szolgáltatókra vonatkozóan, akik értékes ajándékokat ajánlottak fel a helyes megfejtők számára.

 Mind a játékban Partnerként részt vevők kiléte, mind a konkrét nyeremények megnevezése hetente kerül nyilvánosságra, hiszen a kérdések éppen őrájuk vonatkoznak.

 A kérdésekre minden héten hétfő hajnali nulla órától vasárnap éjfélig lehet a válaszokat beküldeni. A nyeremények sorsolása a helyes megfejtők között a következő hétfőn délben történik.

 A nyereményjáték zárásaképpen június 15-én kerül sor a fődíj kisorsolására, melyre valamennyi játékban résztvevő esélyes.

 turazasok.jpg

A fődíj a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület felajánlása: 2 éjszaka 2 fő részére Badacsonyban, reggelivel, ebéddel és vacsorával, továbbá hegyitaxizás és borkóstoló.

 

A Nyomozz Velünk csapata 2019 nyarán indította el turisztikai célú városfelfedező mobil applikációval játszható játékát Badacsonyban „Egy rejtélyes levél nyomában” címmel, amelyet az ide látogató, különleges élmények iránt fogékony látogatók és a sajtó is nagy érdeklődéssel fogadtak.

A badacsonyi városfelfedező játékot az online nyereményjátékban résztvevők kedvezményesen vásárolhatják meg egy játékosított feladat megoldásával:

https://nyomozzvelunk.hu/kaland-tura-elmeny-rejtelyek-nyomozas-badacsonyban/

 A Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület és tagjai újra várják a vendégeket. Megnyitottak a szálláshelyek, éttermek, borteraszok és újra elindultak a szakvezetéses élménytúrák is.
Az Egyesület
weboldalán folyamatosan frissített információkat találunk az aktuális nyitva tartásokról, szabadidős lehetőségekről.

 

Sajtóközlemény

Szólj hozzá!

Badacsony tizedjére is jött, látott, győzött

2020. március 05. 14:55 - Esszlessz

Február utolsó napján tizedik alkalommal mutatkozott be a Badacsonyi Borvidék a szakmai és nagyközönségnek a budapesti New York Palota Róma termében és annak előterében. Összesen 33 borászat és 10 turisztikai szolgáltató hozta el és mutatta be kínálatát.

025.jpg

Csaknem 800 vendég látogatta meg a rendezvényt, ami igazi rekordnak számít. Az eseményt széles szakmai és sajtóérdeklődés kísérte – tájékoztatott Váli Péter borász, a szervezőbizottság elnöke, aki szerint a budapesti borvidéki kóstolók közül mindig kiemelkedik ez a rendezvény, részben, mert igazi összefogás és együttgondolkodás jellemzi kezdetektől fogva. A bemutatkozó borászatok és egyéb kiállítók maguk szervezik az eseményt, az őket tömörítő Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület segítségével.

Mind a szakmai meghívottak, mind a nagyközönség részéről nagyon komoly dicséretet kaptak a borászatok által kínált borok. Jelentős minőségi fejlődés tapasztalható az elmúlt 10 évben a Badacsonyi Borvidéken, sőt az is elmondható, hogy ez ma hazánk egyik legdinamikusabban fejlődő borvidéke.

A látogatók örömmel fogadták a badacsonyi nyaralás tervezéséhez szükséges információkat is, ugyanis a borászatok mellett szálláshelyek, vendéglátóhelyek, helyi termékek (kézműves sajtoktól kezdve a házi káposztás rétesen keresztül a helyi piac teljes kínálatáig), valamint programhelyszínek, illetve a Balaton-felvidéki Nemzeti Park is bemutatkozott, teljessé téve a Badacsony-élményt.

A szervezők születésnapi meglepetéssel is készültek a látogatók számára: minden vendég egy, a tízedik jubileumi esemény logójával ellátott boros kelyhet és boros dugóból készült kulcstartót kapott ajándékba.

043.jpg

A Vivaldi teremben a rendezvényt kísérő hagyományos mesterkurzusok is teltházzal zajlottak:

Dr. Csizmadia András, a BorSchola alapítója és vezetője, főiskolai docens (BGE), tanár, szakújságíró, borszakértő, a Magyar Bor Akadémia tagja a vakkóstoló során kiválasztott legjobb tételek és a hozzájuk illő ételek mentén mutatta be a borvidék kiválóságát, dr. Mészáros Gabriella DipWSET nemzetközi borakadémikus, a Borkollégium alapító oktatója pedig az elmúlt 10 év nagy évjárataiban készült borokon keresztül tette ugyanezt.

A látogatók kedvenceket is választhattak: nyereményjáték során a számukra legkedvesebb badacsonyi borászukra és badacsonyi borukra, valamint a kedvenc turisztikai kiállítójukra adhatták le szavazatukat.

 

Sajtóközlemény

Szólj hozzá!

PultAlól 4. - Hol volt hol nem volt

2020. február 03. 12:52 - Esszlessz

A Cult in Glass és a VinoPiano BorBár szervezésében ritka tételek, természethű borok sétálókóstolója.

Minden pincében vannak rejtett tételek, amelyekkel nem találkozhatsz sem a boltok polcain, sem kóstolókon. Ritka évjáratok, kísérleti tételek, féltve őrzött kincsek, kis mennyiségek, mint a mesében. A borászok természethű és ritka tételeiket mutatják be ezen a rendezvényen..

cig2.png

Időpont: 2020.02.22-én 

14 órától 20 óráig (szakmai kóstoló 12-14 óráig)

Helyszín: VinoPiano BorBár, Budapest, 9.ker. Tűzoltó utca 22. 

Az esemény: A "PultAlól" sorozatban most 5 borász 3-3 különleges tételét hozzuk el Neked és személyesen a borásztól hallhatod a borok mögött rejlő történeteket egy sétálókóstoló keretében.

A belépő az eseményre: 8400 Ft

Jegyek vásárlása: https://cooltix.hu/event/5e209808725b18001182aaff

Minden jegy tartalmazza a korlátlan borkóstolást és a vízfogyasztást.

Pohárletét: 1000 Ft (a pohár leadásakor a teljes összeg visszajár)

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1358122807687102/

A szervezőkről:

CULT IN GLASS

A Cult in Glass és az összes ehhez kapcsolódó esemény védjegye, hogy mindig megpróbál újat mutatni, és ösztönözni arra, hogy a kedves résztvevők és vendégek minél több szereplőt ismerjenek és szeressenek meg az Art-Cult-Gastro hármasból.

Mi keveredik elő, ha a pult alól kérünk? Nem a nagy nevek és nem is a legdizájnosabb palackok, hanem az igazi, különleges, féltve őrzött titkok. 

https://cultinglass.hu/

https://www.facebook.com/cultinglass/


VINOPIANO BORBÁR

A VinoPiano az Élesztőház borbárja, a borsziget a sörfolyamon. Borlapunkon széles kínálatból választhatsz a hazai és külföldi természethű borászatok boraiból. Nálunk olyan borokat kóstolhatsz, melyeknél a termelő semmit nem áldozott fel a bor egyediségéből, beltartalmi értékéből, tisztaságából, és a borvidék élhetőségéből. Borainkat otthonos környezetben, a Pancs - gaszroplacc Piac kézműves és termelői termékeiből összeállított tapas-tálakkal élvezheted. https://www.facebook.com/VinoPiano.hu/

Az eseményen résztvevő pincészetek:

H-Négyzet Pince - Horváth Dániel (Mátrai Borvidék)

Nagy Bajuszú Jász Laci Pincéje (Nagy-Somlói Borvidék)

PANK - Pálffy Attila (Balaton-felvidéki Borvidék)

PAP Wines - Molnár Áron (Badacsonyi Borvidék)

Tomcsányi Családi Birtok - Tomcsányi Árpád (Nagy-Somlói Borvidék)

 

Pár mondat a pincészetekről...

H-négyzet pince

A borászat célja, hogy a termőhelyi jelleget megismerve azt minél teljesebben tudjuk megmutatni borainkban. Szeretnék igazán "Mátrai" borokat készíteni…

A nagy bajuszú Jász Laci Pincéje 

Szórakozás, kísérlet, önmegvalósítás, renitenskedés, Somló kereteinek feszegetése, tágítása. Csak héjon erjesztett, hosszan héjon tartott  borok készülnek.

P.A.N.K.

Kísérletezésnek indult, ami már önálló bormárkává erősödött. A project neve P.A.N.K., ami két dologra is illik. Pálffy Attila Nemes Köves-kálla, ami az én nevem és Köveskál régi nevének kapcsolata.

PAP Wines

A „PAP” név a “Papa Aron Pince” rövidítése, és Aron DJ-nevéből – “Papa Aron” – származik. Később ebből lett a “PAP wines”.  A PAP wines egy olyan vállalkozás, ami komolyabb tervezés nélkül fejlődött. Az első borainkat saját örömünkre készítettük.

Tomcsányi Családi Pincészet

Az évjáratokat lehetőségnek tekintjük, hogy megismerjünk valami újat a világból, ezért nem használunk az erjedéshez semmit, ami a természetes folyamatokat megváltoztatná!

 

Sajtóközlemény

Szólj hozzá!

Ötödjére is BalatonBor! Kiderült kik palackozhatnak 2020-ból BalatonBort az első hivatalos bírálat után.

2020. január 27. 09:47 - Esszlessz

Immáron hagyományosan, minden év tavaszán debütál a BalatonBor legújabb évjárata: ezúttal április 25-én lehet először megkóstolni a 2019-as szüret eredményeként palackba került olaszrizlingeket Badacsonyban a Hableányban.

Az idei évben az előző négy évjárat tapasztalatai alapján több fontos elme is módosult a BalatonBor szabályzatban. Az előző években egy bírálati időpontra küldhették a borászok a BalatonBor jelölteket, idei évben már több bírálati időpontot határoztunk meg, hogy legkésőbb március első felében már forgalmoba jöhessenek az első BalatonBorok. Az idei évebn ezért több premier is lesz. Az első hivatalos évjáratbemutató április 24-én tartja a BalatoniKör & RizlingGeneráció Badacsonyban a Hableányban.

balatonbor_5.jpg

Az idei évi első bírálat után dr. Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus és szakértő a következőt írta:

„Nincs annál nagyobb siker, mint 5 év után azt látni, hogy mindenki egy kottából játszik és élvezi! A BalatonBor a legjobb dolog ami az elmúlt 5 évben a magyar borral történt.“ Az idei évben először tapasztalhattuk a bírálaton, hogy nem volt szürke zóna, egyértelmű stílus alakult ki a borászoknál.

Gyukli Krisztián, a Rizling Generáció elnöke is hasonlóan látja a termék fejlődését és egyértelműen körvonalazódik szerinte is, hogy a BalatonBor az ötödik évében a régió szilárd alaptermékévé tudott avanzsálni.

„Az ötödik évébe lépett BalatonBor idei bírálatán egyértelművé vált, hogy bár a tó körüli szőlőültetvények nagy távolságra vannak egymástól, az azokról készített Olaszrizlingek mind karakterben, mind aromaprofilban nagyon közel vannak egymáshoz. Jó látni, hogy a termelők nemcsak egymás gondolatait, hanem a borokon keresztül a balatoni termőhely üzenetét is értik. Ez a termőtáj a stabil fundamentuma annak a közös gondolkodásnak, melyre érdemes falakat és tetőt építeni.”


Dobosi Győző Balatoni Kör alapítótag és balatoni borász, valamint a BalatonBor & Hegybor projekt felelősé szerint is egyre jobban körvonalazódik a régió bora és fejlődik a közösségi termék:

 

„Az ötödik évjáratot bíráltuk és észrevehető volt, hogy már a borászok kezében volt a Balatonbor elkészítése. Immáron tudjuk, hogy milyen egy könnyed, friss, fajtajelleges olaszrizling. Nagyon egységesek és jók voltak a borok, érezhető volt a stílus, és az is ami kilógott. Élvezetes és lendületes borokat fogunk 2020-ban inni.”

A BalatonBor egyik lényegi pontja a közösségi összefogáson alapuló régiós bormárka létrehozása, ebből kiindulva az „egy fecske nem csinál nyarat“ alapon az ötletgazdák szívesen fogadják a hasonló kezdeményezéseket. A tavalyi évhez hasonlóan az idei évben is a villányi összefogás eredményeként létrejött REDyketi a PH-Érték Pannonhalmai közösségi bormárkákkal is tervezünk közös megjelenéseket.

 

Következő minták mentek át a bírálaton:

  1. Dobosi Pincészet
  2. Effenpergel Családi Pincészet
  3. Fata Pince
  4. Feind Pince
  5. Gyukli Pince
  6. Hujber Pincészet
  7. Istvándy Pincészet
  8. Koronczai Pincészet
  9. Laposa Birtok
  10. Lídia Borház
  11. Szeremley Birtok
  12. Veszprémi Pince
  13. Zelna Borászat

 

Ezzel a sorral még nincs teljesen lezárva a BalatonBor idei lista, mert további két bírálatra küldhetik be még teremlők a tételket. Már most több nevező is küldött be adatlapot a következő bírálatokra.

Idei évben az előrejelzések alapján 30 termelő és közel szézezer palack BalatonBor fog forgalomba kerülni, de a pontos mennyiséget és borászok számát az utolsó bírálat után tudjuk csak biztosra.

 

Miért érdemes borászként csatlakozni a kezdeményezéshez?

Vesztergom Balázs borász interjújából ez is kiderül: https://bit.ly/2RnMcBz

 

További bírálati időpontok:

 

  1. Március 10. kedd – Szentantalfa (BalatonBor, Hegybor)
  2. Május 19. kedd – Szentantalfa (BalatonBor, Hegybor)
  3. Október 27. kedd – Szentantalfa (Hegybor)

Jelentkezési szándék elküldése és a BalatonBor-ként letölteni kívánt tétel tervezett palackszámának megadására itt van lehetősége a balatoni borászoknak.

Szabályzat és nevezési lap elérhető a BalatoniKör hivatalos oldalán:

https://balatoni-kor.hu/hu-HU/BalatonBor

 

A BalatonBor megalakulása óta évről-évre egyre nagyobb sikert könyvelhet el magának: egyre több termelő küldi el borát bírálatra, egyre többen ismerik meg a márkát és egyre többen keresik a termelőknél és a viszonteladóknál is. Ezzel összhangban a palackszám is évről évre nő.

A BalatonBor első évében kizárólag a termelőknél volt elérhető, második évben nyitott a régiós értékesítés és a gasztro felé. A két egyesület az ötödik évben az eddigieknél is jobban szeretné motiválni a vendéglátósokat a Balatonon elsősorban, hogy a BalatonBor mindehol elérhető legyen és ez legyen az úgynevezett „belépőbor“ kategória.

A BalatonBor kifejezetten a Balatoni borrégió területéről szüretelt Olaszrizlingből készülő könnyed, jóivású reduktív bor. A bíráló bizottság döntése értelmében csak minőségi, hibátlan borok kerülhetnek lepalackozásra. A borok és a felvásárolt szőlő piaci ára is adott: így fognak össze a borászok a szőlő alacsony felvásárlási ára ellen. A bíráló bizottság által jóváhagyott borok egységes cimkével és csavarzárral kerülnek lepalackozásra.  BalatonBor videó

„A BalatonBor régiós termék létrehozásával közös célunk a Balaton körüli szőlőterületeken gazdálkodók piaci helyzetének stabilizálása, alkupozíciójuk erősítése. Az általuk termelt jó minőségű szőlő számukra kedvező áron történő felvásárlása, ezáltal egy minden piaci szereplő számára előnyös fair-trade termék létrehozása. Hosszú távon egy alulról szerveződő régiós integrátori rendszer előmozdítása, végső soron a balatoni szőlők megújítása, a borok számára stabil hazai és külföldi piacok kiépítése valamint a tó körüli termőterületek növelése.”  Első évjárat: 2015.

 

Sajtóközlemény

Szólj hozzá!

10 éve együtt a Badacsonyi Borvidék Budapesten is: február 29-én ismét Badacsony New Yorkban

2020. január 24. 11:55 - Esszlessz

- sajtóközlemény

A jubileumi borvidéki bemutatkozásra idén is a patinás New York Palota Róma termében kerül sor, ahol a borvidék borászatai mellett bemutatkoznak a települések, a szálláshelyek, vendéglátóhelyek, programhelyszínek és egyéb szolgáltatók.

badacsony_newyorkban_2020.jpg

„A budapesti borvidéki kóstolók közül mindig kiemelkedik ez a rendezvény: igazi összefogás és együttgondolkodás jellemzi kezdettől fogva. A bemutatkozó borászatok és egyéb kiállítók maguk szervezik az eseményt, az őket tömörítő Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület segítségével”- mondta Váli Péter borász, a szervező bizottság elnöke.

A New York Palota Róma termében közel 50 kiállító várja a Badacsonyt és a badacsonyi borokat kedvelő látogatókat, akik csaknem 40 borászat több mint 140 féle borát kóstolhatják meg.

A kóstolón résztvevő borokat egy borászokból és külsős szakemberekből álló bizottság vakkóstoló során előminősíti. Ennek köszönhetően a közönség valóban csodákat kóstolhat, melyek kizárólag a Badacsonyi Borvidéken születnek, ahol a bazalt, a homokkő, és a Balaton más és más, de mégis egyedülálló jegyeket kölcsönöznek a bornak.

Hagyomány, hogy mesterkurzusok is kísérik a rendezvényt érdekes témákkal, előadókkal és izgalmas borokkal: Dr. Csizmadia András, a BorSchola alapítója és vezetője, közismert borszakértő, a vakkóstoló során kiválasztott legjobb tételek és a hozzájuk illő ételek mentén mutatja be a borvidék kiválóságát. Dr. Mészáros Gabriella DipWSET nemzetközi borakadémikus, a Borkollégium alapító oktatója pedig az elmúlt 10 év nagy évjárataiban készült borokon keresztül teszi ugyanezt”- tájékoztatott Váli Péter.

Az esemény menetrendje nem változik: 14 és 16 óra között a kiállítók meghívásos alapon a szakmai partnereket és a sajtó képviselőit fogadják, akik számára a belépés ingyenes.

16 óra után kapunyitás a nagyközönség számára, minden borkedvelőt vár az exkluzív kóstoló.

 

További infók itt.

Szólj hozzá!