esszlessz- a "feneketlen" kóstolóblog

Borról hitelesen, mégis lazán

Üljünk egy asztalhoz a Vöröskereszttel

2018. augusztus 27. 10:28 - Esszlessz

Kávézót nyitott a belvárosban a humanitárius szervezet

 Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy ott lehettem az augusztus elején nyíló EMPATHY kávézó megnyitóján.

Illetve azt hiszem igencsak egyszerű megfogalmazás és könnyelmű kijelentés csak kávézónak hívni ezt az igazán szuper új életteret.

A Magyar Vöröskereszt Arany János utcai székházának földszintjén egy speciality kávézó-bisztrót nyitott, Empathy Cafe&Bistro néven. A szervezet a korábban kihasználatlanul álló földszinti garázsbeállóját és a mellette található irodát gondolta újra és alakította át vendéglátóhellyé. A beruházás a Google alapítványi támogatásából, valamint széleskörű hazai összefogás eredményeként valósulhatott meg. A projektben résztvevő cégek saját termékeiket, szolgáltatásaikat térítésmentesen ajánlották fel, vagy jelentős kedvezményt biztosítottak ezekből a jó ügy érdekében.

img_5923.JPG

Egy nyers, naturális, indusztriális és egyben mégis igazán impozáns teret sikerült kialakítaniuk. Letisztult, kellemes színekkel, mely nyugodt hangulatot áraszt, igazi kis sziget a nyüzsgő belvárosban, ahova akár egy könyv elolvasására is beülhetünk, vagy csak elmenekülhetünk a zajos mindennapoktól 5 percre egy kávéra.

A hamarosan megnyitó vendéglátóegység több különlegességgel várja majd a vendégeket. A hely meghatározó itala az a magas minőséget képviselő, speciality kávé lesz, amelyet egy Costa Rica-ban élő magyar, Bányai László termel és Tóth Sándor a szekszárdi Kávé Háza vezetője pörköl. Ételfronton pedig háromféle DOP lángos közül választhatnak a falatozni vágyók. Ezt a fogást a hagyomány és az innováció fúziója ihlette, félúton van a római pizza és a magyar lángos között, amelyre friss, hazai alapanyagokból készült feltétek kerülnek az ismert balatoni gasztro szakember, Bezerics Dani (Paletta) kreációiból. Italfronton többek között a Laposa Birtok kéknyelűjét lehet megkóstolni. A pincészet egyébként az idei évjáratú boraik bolti eladásaiból is támogatja a szervezet véradásszervezési munkáját.

img_5937.JPG

Az étel- és italkínálat kialakításában egyébként alapvető szempont volt, hogy lehetőség szerint hazai termelőktől származó alapanyagokkal dolgozzon az Empathy konyhája és az is, hogy működése minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjon maga után. Utóbbira remek példa, hogy a kávézó szinte teljesen száműzi a műanyagot, nem használnak majd PET palackokat, hanem csapvízből készítenek szűrt és magnéziummal dúsított vizet a BWT által felajánlott technológiával. Újrahasznosított tálalóeszközeik lesznek, a mosogatásához pedig csak zöld tisztítószereket használnak majd, hogy minél kevésbé terheljék a környezetet. A megmaradt ételeket a Budapest Bike Maffia segítségével szeretnék majd eljuttatni a hajlék nélkül élőknek saját ellátó intézményeinkbe.

 

Az épület kialakításánál figyeltek a látás-, mozgás- és a hallássérültek megváltozott igényeire és az akadálymentesítésre is. Az Empathy-ba bekerült egy úgynevezett indukciós hurok, amely a hallássérültek számára könnyíti meg a kommunikációt. Ez egyelőre egyedülállónak számít a hazai vendéglátásban. A kivitelezés kezdeti szakaszában egyébként a Vöröskereszt szolgáltató házának hajléktalanjai is részt vettek, elsősorban a bontási munkálatokat végezték.

 img_5930.JPG

A hely szimbóluma egy 16 méter hosszú vendégasztal lesz, amellyel a Vöröskereszt fizikailag is szeretné megjeleníteni az Empathy fő mondanivalóját, hogy: "Üljünk egy asztalhoz és tegyük félre az előítéleteinket!”

 

A kávézó közösségi- és alkotótér funkciója már a nyitás előtt elindult, hiszen az Empathy közösségi könyvespolcára közel 100 ismert és elismert ember, színészek, írók, médiaszemélyiségek, zenészek és vendéglátósok ajánlották fel kedvenc könyvüket, vagy saját alkotásukat, amelyekbe kézírásukkal jegyezték be az empátiáról vallott gondolataikat.

 img_5936.JPG

Az egyik kedvenc ilyen gondolatom, melyet olvashattam a megnyitón:

Fluor Tomitól:

„Az együttérzés nem azt jelenti, hogy ugyanazt gondoljuk és érezzük „együtt”, hanem elfogadjuk, ha valaki mást érez és gondol és támogatjuk benne, még ha nem is értjük.”

A Magyar Vöröskeresztnél hiszünk abban, hogy egy nagy múltú szervezet, akkor lehet időtálló, ha képes a megújulásra.” – mondta el Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója. – 137 éve humanitárius feladatok széles körét látjuk el idehaza és a határainkon túl. Az elmúlt években egy tudatos szemléletváltással új utakat is keresünk, hogy segítő tevékenységünket a továbbiakban is zavartalanul tudjuk végezni. Ezen az úton tett legújabb és legmerészebb vállalkozásunk, az Empathy Cafe&Bistro, ami nem csupán egy charity kávézó lesz, hanem egy olyan közösségi tér, ami fontos társadalmi témáknak is otthont adhat.” – tette hozzá a legnagyobb hazai humanitárius szervezet vezetője.

 

Keressétek hát Ti is és legyetek részesei ennek azigazán különleges életérzésnek, mely mindenkit magával ragad, ha belép az Empathyba! Nem mellesleg, fogyasztásotokkal a szervezet munkáját támogatjátok! J

 

kontakt:

 

Empathy Cafe&Bistro

Budapest, Arany János utca 31.

Nyitva tartás: Hétfő-Csütörtök: 7:30-20:00, Péntek: 7:30-22:00, Szombat-Vasárnap: zárva

 

Zsófi

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása