esszlessz- a "feneketlen" kóstolóblog

Borról hitelesen, mégis lazán

Juniboros új évjárat: ezeket bátran leveheted a polcról

2018. április 23. 15:21 - Esszlessz

- évjáratkóstolón jártunk

Idén másodjára kortyolhattunk bele a bioszemléletű juniborászok új tételeibe- az eseménynek most is a Divino Gozsdu adott otthont. A bemutatón kiállítóként részt vett: Árvay Szabolcs, Barcsa Botond, Demeter Endre, Gere Andrea, Hernyák Tamás, Kis Tamás, Kovács Tamás, Pálffy Attila, Wille-Baumkauff Stefán, fejenként 2-3 borral ismerkedhettünk meg, az új évjáratokról összeségében pedig elmondhatjuk, hogy igen izgalmas lett, sok játék és karakter került a palackokba, na, és persze a poharainkba. Akadt köztük „szívünkcsücske”, nem is egy. De ne szaladjunk ennyire előre még.

Hernyák Tomi, a Junibor elnöke nyitotta meg a rendezvényt, aki Gát Tibortól vette át a stafétát még tavaly ősszel. Ők Etyeken már négy éve nem nyúltak vegyszerhez, az idei lesz az első hivatalos bio minősítés alatt készült boruk. Tomit a szemlélet fogta meg, az hogy, miképp foglalkozik a szőlővel a bio megközelítés. Fontos számára minél kisebb ökológiai lábnyom, a szőlőben dolgozók élet- és munka minősége, az, hogy ez a szemlélet hosszútávon sokat adhat termelőnek és fogyasztónak egyaránt.

Demeter Endre mottója a „vissza a gyökerekhez”, „a jövő gazdasága a bio”- e szemlélet mellett készíti borait ő is. Az első nagy lépések a váltásban 2004-2010 között zajlottak le náluk Hegyalján, idén már biodinamikus a termelés ott is. Gere Andiék Villányban mind a 75 hektáron biodinamikusan művelnek. 2008-ban még egy hektár cabernet sauvignonnal kezdték, a teljes átállás 2010-ben kezdődött. 2016-ból már lesz organikus bor, szerintük ez egy filozófia, melyben hinni kell, a bornak jónak kell lennie, és ha ezt lehet bio keretek között, akkor miért ne dolgozzanak így.

Csopakon is hasonló a helyzet a St. Donát Pincészetnél. A termelői összefogás alkotta meg a Kódex borokat, igaz, nehezíti a helyzetet az aprószerkezetes birtok szerkezet. Árvayék négy éve váltottak a bio irányba, Wille-Baumkauff Stefánék 2005 óta működnek e szemlélet mentén, a névjegyet 2008-ban kapták meg. 2006 óta organikus szemlélet mentén dolgoznak a Köveskálon Pálffyék is. Idén lesz az első öko-bio szüret, számukra ez a természetes művelési mód.

Kis Tomi elmondása szerint Somlón is ez a cél: a legkifinomultabb tételek csakis ilyen területről érkezhetnek. Somlón cél az egész borvidék átállása- ez egyedülálló lenne az egész világon. Barcsa Botond, mint újonc juniborász, először mutatta be új tételeit a nagyközönségnek, az átállás itt is folyamatban van.

A kóstolt tételek pedig:

Demeter Endre

Furmint 2016, Úrágya-Király 50-50%

ásvány, só, citrusok, lapos barack, körte, virágok, szép savak, hossz, bomba ásványok, lendület, friss, kell.

Király Furmint 2015

perec, citrusok, barack, királykisasszony, ásvány, szeretem tétel, dohány, karakter, hossz, krém, elegancia

 

Pálffy Attila

Tramini 2016

bájos, virgonc savak, nyílik, barackvirág, bodza, szép savak, kerek, rózsa, kőpúder, jó inni, simogat, mandulacsók, őszibarack

Birtokbor 2015 (60% pinot noir, 20% kékfrankos, 20% cabernet sauvignon)

könnyed, nyári, gyümölcsös, laza, jó inni, nyár este, első szerelem, könnyen érthető, könnyén szerethető

 

Barcsa Botond

Olaszrizling 2017 -tartályminta

friss, üde, fickós, mandula, izgis, ropogós, grépfrút bomba, kesernye a végén, fickós olasz, mandulacsók

Cabernet sauvignon rozé 2017 -tartályminta

paprikás, szép sav, elgondolkodtató, atipikus, izgalmas, férfias, izgalmas

 

Kis Tomi 

Szikár Sauvignon Blanc 2015

kerek, vastag, tartás, birs, bőr, savak, dohány, szivar, érett alma, birsalma, kőcsók

Olaszrizling 2017

3 hete palackban, citrusok, szikár, hosszú, keleti boszorkány :), kerek, puha, olajos, mandula, vastag

Juhfark 2016

ásványos, citrusos, szépség, sav+, fehér húsú barack, szép vonalvezetés, jó savak, karakter, őszibarack, vastag, érett citrusok, szeretem

 

Kovács Tomi

Slikker Olaszrizling 2016

mandula, sós, fahéj, izgi, hosszú, férfias, hosszú, savak, vonalvezetés, talaj, talaj, talaj, tetszik

Szent Donát Olaszrizling 2016

citrusok, füst, olajos, sav+, nagy kanapé, test, gasztro, vajasság, hossz, szép, fűszerek

 

Hernyák Tomi

Sauvignon Blanc 2017

üde, friss, szép savak, citrusok, virág, traubi, csúszik, tünci, laza, játszik

 

Gere Andi

Fekete Járdovány 2016

fűszeres, gyümölcsös, karakteres, szedres, pasis, áfonya, izgalmas, meggy, csokoládé, szeder, feketeribizli, szeretem

Kopar 2015

fűszer, szilva, meggy, melegség, sav+, karakter, szép, fiatal, cizellált, kell, kell, kell

 

Wille-Baumkauff Stefán 

Pendits Secco 2016

citrusos, virág, nyár, bulibor, lendület, kő, por, alma

Szamorodni 2013

barack, citrus, pici dohány, simogató, Fáraó, papirusz, körte, érett golden, bőr, kamilla

 

Árvay Szabolcs 

Édesem 2017

fajtajelleg, narancs, sárgabarack, jól csúszik

 

Az biztos, hogy idén is van miből csemegéznie a nagyérdeműnek. Hogy ki melyik tételt választja, az ízlés dolga, vagy épp hangulaté. Mi kifejezetten nagyon örültünk az új fekete járdoványnak, mert nagyon szívünkhöz nőtt a fajta, és Somlón is nagy szeretettel kalandoztunk, mivel kicsi szívünk csücske. De Hernyák Tomi sauvignon blanc-ját is kifejezetten ajánljuk egy nyáresti teraszozáshoz, rossz kedvhez meg egyértelműen a köveskáli traminit keressük majd. Barcsa Botond borait meg palackban is megnézzük- izgis lesz, az biztos. És akkor Tokajról ne is beszéljünk....

 

 Kriszti, Andi

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása