esszlessz- a "feneketlen" kóstolóblog

Borról hitelesen, mégis lazán

Borkóstoló egy udvarházban

2017. augusztus 15. 10:36 - Esszlessz

-sajtóközlemény

Tavasz végén átalakításokba kezdett a Gere Attila Pincészet. Varró Zoltán belsőépítész tervei alapján felújították a pincészet teraszát és kóstolótereit. Az építkezés alig több mint három hónap alatt befejeződött, így most már várják a borturistákat.

Kiindulópontként szolgált, hogy a Crocus Gere Bor Hotel otthonos hangulatát szerették volna megidézni, ennek megvalósítását pedig a VarroDesignra bízták. Varró Zoltán belsőépítész – aki számos hotel, cukrászda és étterem enteriőrjét tervezte – évek óta ismeri Gerééket, ráadásul a borok nagy rajongója is, így az inspiráció adott volt. Rögtön tudta, hogy mi lesz a tökéletes koncepció, és valóban, a Gere család a tervek első változatára rábólintott.

 „A kék fotelbe már a látványterven beleszerettem, úgy egyeztünk meg a tervezővel, hogy abban ünnepeljük meg a felújítás végét egy pohár bor mellett” – meséli lelkesen Gere Andrea.

Képek: Furmint Photo

A mostanában divatos, modern hangulatú boros dizájn helyett egy másik vonalon indultak el. Egyértelmű volt, hogy a kóstolóteret és a rendezvényhelyszínt is a családias hangulat fogja meghatározni, valamint azok a mediterrán jegyek, amiket a borászat épülete eredetileg is hordozott, ami nem is csoda, hiszen Villány a mi mediterrán régiónk.

A belső kóstolóhelyiséget felosztották több egységre, egyrészt hogy egy intim hangulat jöjjön létre, másrészt így ténylegesen is egy udvarházban érezheti magát a vendég. A többfunkciós térben kialakítottak egy szalont, egy étkezőt, egy borbárt és egy borkönyvtárat. A tér legjellegzetesebb, egyben emblematikus eleme az az egyedileg készített textil, ami a falakon, a függönyökön és a párnákon is megjelenik. Ez a birtok első kézi tervrajzából készült, és a végeredmény egy akvarellszerű tájkép, ami maradandó értéket sugároz. A borkönyvtárban megtaláljuk a pincészet teljes portfólióját, de nem a megszokott, hanem extravagáns módon, természetesen a borok miatt egy légkondicionált helyiségben.

„Az idelátogató vendégeknek a teljes Gere Attila-portfóliót meg tudjuk mutatni ebben a hangulatos, otthonos környezetben, illetve évjáratos tételeket is kóstolhatnak, ha pedig úgy alakul, akár a hordók között is bontunk egy palackot. A konyha is jobban felszerelt lett, így könnyebb lesz a pincészetnél rendezvényeket, konferenciákat, vacsora- és boresteket tartani, valamint vannak grillkonyhás ötleteink is a hétvégékre, amiket szeretnénk a későbbiekben megvalósítani” – sorolja az új terek adta lehetőségeket Gere Andrea.

A legnagyobb változást a vadonatúj rendezvényterem, azaz a télikert jelenti, ami egy majdnem 150 m2-es helyiség az udvarház és a lenyűgöző kilátású park között. A terem különlegessége, hogy mind az üvegfalak, mind a pavilon teteje teljesen elhúzható, így egy kellemes nyárestén a szabad ég látványában is lehet gyönyörködni, amire a csillag alakú lámpák is reflektálnak. A falakon megjelenő szőlőtőke-dombormű visszafogott utalás a bor eredetére.

„Úgy vélem, hogy ez a tér Magyarország egyik legszebb rendezvényhelyszíne lett, ami elegáns, de nem feszélyezett, egy családi udvarház hangulatát adja vissza az idelátogató vendégeknek” – mondja Varró Zoltán, miközben végignéz a télikerten.

A terasz közepén elhelyezett óriási kandalló, mellette a két mészkőből készült „fotellel” igazán különleges atmoszférát teremt. Az épület másik oldalán, a főbejáratnál pedig egy hamisítatlan mediterrán átriumot találunk, ide egy hatalmas kapun át juthatunk be, aminek a közepén, a szökőkút körül üldögélve, a világ zajától védve kóstolhatjuk a szebbnél szebb borokat.

 „A jó pár év ismeretség után könnyű volt egy olyan koncepciót megalkotni, ami igazán illik a Gere családhoz. Emellett persze összetett és komoly csapatmunka is kellett a megvalósításhoz, hiszen február közepén készültek el a tervek, és június elejére, a Gere Jazz Fesztiválra már át is adtuk a helyszínt, alig több mint három hónap alatt zajlottak le az átalakítások. Nagy élmény volt együtt dolgozni” – meséli Varró Zoltán a közös munkáról.

komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása