esszlessz- a "feneketlen" kóstolóblog

Borról hitelesen, mégis lazán

A KÖR HÁROMSZÖGESÍTÉSE – 3 MAGYAR BORRÉGIÓS BRAND TALÁLKOZÓJA BALATONBOR 2019 - ÉVJÁRATPREMIER

2019. május 22. 13:41 - Esszlessz

Már-már hagyomány, hogy a Balatonbor aktuális évjárata Budapesten debütál – a 2018-as idén tavasszal a Sas utcai Société Bistróban május 21.-én. A balatoni borászok által, szigorú kritériumok alapján és fedett kóstolás után kiválasztott tételek viselhetik csak ennek a borrégiós, több borvidéken átnyúló közösségi brand-nek a logóját, címkéjét. A kizárólag Olaszrizling fajtából készült, könnyed, jóivású borok a közös márka mellett természetesen viselik a borász/borászat nevét is. A termelők bíznak abban, hogy a közös márka piaci húzóerőt jelent hamarosan. Ebben az évben két további borvidéki márka is bemutatkozott, a villányi REDy és a pannonhalmi PH-Érték.

A borok frissek, üdék, valóban könnyeden játékosak, egytől egyig. Számomra talán a Bujdosó, Mörk, Pócz, Szőke Barna és Balassa borok emelkedtek a kellemesen magas színvonal fölé – de bármelyiket is vegyük meg a termelőktől vagy a kereskedőktől, nem fogunk csalódni mind a négy évszakban kóstolgatva azokat.

Gábor

 sajtofoto.jpg

 

Sajtóanyag:

 

„Negyedjére is Balatonbor Évjáratpremier

Egy fedél alatt a három közösségi összefogáson alapuló bormárka

 

Immáron hagyományosan, minden év tavaszán debütál a BalatonBor legújabb évjárata: ezúttal május 21-én, a Societé Bistróban lehet először megkóstolni a 2018-as szüret eredményeként palackba került olaszrizlingeket. Az eseményhez másodjára csatlakozik Villány közösségi bormárkája, a REDy, de új díszvendéget is köszönthetünk Pannonhalmáról, a PH-Érték Egyesületet. Idén a BalatonBor fókuszában a gasztronómiai értékesítés áll.

 

Sétálókóstoló keretén belül maguk a borokat készítő borászok mutatják be a BalatonBor legfrissebb évjáratát május 21-én a budapesti Societé bistróban. Az eseményt megnyitja Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese.

A BalatonBor egyik lényegi pontja a közösségi összefogáson alapuló régiós bormárka létrehozása, ebből kiindulva az „egy fecske nem csinál nyarat“ alapon az ötletgazdák szívesen fogadják a hasonló kezdeményezéseket. A tavalyi évhez hasonlóan az idei rendezvényen is lehet majd a villányi összefogás eredményeként létrejött friss évjáratú REDyket kóstolni, valamint idén egy új, még talán kevésbé ismert közösségi bormárka is csatlakozik az eseményhez. A Pannonhalmi borvidék összefogásának eredményeként született meg a rajnai rizling alapú házasítás, a PH-Érték; május 21-én most ezeket a borokat is megízlelheti a nagyközönség.

A közösségi bormárkák mellett a rendezvényen kóstolhatóak lesznek a régiós borpiramis következő szintjén álló HegyBorok is.

 kislaki-balatonbor-olaszrizling-legli-geza.jpg

A BalatonBor megalakulása óta évről-évre egyre nagyobb sikert könyvelhet el magának: egyre több termelő küldi el borát bírálatra, egyre többen ismerik meg a márkát és egyre többen keresik a termelőknél és a viszonteladóknál is. Ezzel összhangban a palackszám is évről évre nő, az idei évben 60 ezer palack kerül majd a piacra.

A BalatonBor első évében kizárólag a termelőknél volt elérhető, második évben nyitott a régiós értékesítés és a gasztro felé. A két egyesület idén az eddigieknél is jobban szeretné motiválni a vendéglátósokat: így aki legalább 60 palackra ír alá szerződést, az első 12 palackot most ingyen kapja meg a termelőtől.

 

Szótár:

A REDy egy portugieser-alapú házasítás, amelyben megjelenhetnek egyéb Villányban honos fajták is. A portugieser aránya 51-66 %, a hazai fajtáké (blauburger, kadarka, kékfrankos és zweigelt) 20-49%, míg a nemzetközi fajták aránya 0-14% lehet. A cél minden esetben egy illatában piros- és feketebogyós gyümölcsös, enyhe hordóhasználattal megtámogatott, fűszeres, lendületes, fiatalos bor. A borokat megjelenés előtt egy külön eredetvédelmi bizottság minősíti – akárcsak a cabernet franc-okat. Aki megkapja a minősítést, az használhatja a nevet és az egységes arculatot. Első évjárat: 2017

REDy videó

 

A Pannonhalmi Borvidék könnyedsége és jellegzetes egyénisége mutatkozik meg a PH-Érték elnevezésű borban, amely egy rajnai rizling (minimum 50%) alapú házasítás. Fontos kitétel, hogy a házasításba kerülő illatos szőlőfajták aránya nem haladhatja meg a 30%-ot. A szőlő esetében elsődleges szempont a környezettudatos gazdálkodás és a kézi szüret, valamint csak a szigorú minőségellenőrzésen átesett borok kerülhetnek lepalackozásra PH-Érték néven. Friss és üde házasítás, a bor kerek kortyban ölt testet. Első évjárat: 2017

PH-Érték videó

 

A BalatonBor kifejezetten a Balatoni borrégió területéről szüretelt Olaszrizlingből készülő könnyed, jóivású reduktív bor. A bíráló bizottság döntése értelmében csak minőségi, hibátlan borok kerülhetnek lepalackozásra. A borok és a felvásárolt szőlő piaci ára is adott: így fognak össze a borászok a szőlő alacsony felvásárlási ára ellen. A bíráló bizottság által jóváhagyott borok egységes cimkével és csavarzárral kerülnek lepalackozásra.

„A BalatonBor régiós termék létrehozásával közös célunk a Balaton körüli szőlőterületeken gazdálkodók piaci helyzetének stabilizálása, alkupozíciójuk erősítése. Az általuk termelt jó minőségű szőlő számukra kedvező áron történő felvásárlása, ezáltal egy minden piaci szereplő számára előnyös fair-trade termék létrehozása. Hosszú távon egy alulról szerveződő régiós integrátori rendszer előmozdítása, végső soron a balatoni szőlők megújítása, a borok számára stabil hazai és külföldi piacok kiépítése valamint a tó körüli termőterületek növelése.”  Első évjárat: 2015

BalatonBor videó

 

Kiállítók listája:

 

BalatonBor:

Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet

Effendy Pincészet

Cseh Családi Pince

Dobosi Pincészet és Vendégház

Gergely Borház

Hujber Pincészet

Kislaki Bormanufaktúra

Kisspince

Laposa Birtok

Mörk Pincészet

Pócz Pince

Rádpuszta Szőlőbirtok

Söptei Pincészet

Szabó Bormanufaktúra

Szeremley Birtok

Szőke Barna

Tagyon Birtok

Válibor

Veszprémi Pince

REDy:

Bock Pince

Mokos Családi Pincészet

Csányi Pincészet

Maczkó Róbert Pincészete

Gere Tamás és Zsolt Pincészete

Tiffán Pince

PH-Érték:

Cseri Pincészet

Hangyál Pince

Herold Pincészet

Pannonhalmi Főapátság

Pécsinger Szőlőbirtok

Tar Pincészet

 

komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása