esszlessz- a "feneketlen" kóstolóblog

Borról hitelesen, mégis lazán

Budapesti Borbár Túra 2.

2017. június 23. 13:32 - Esszlessz

- borkedvelők készüljetek!

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezésre kerül a Budapesti Borbár Túra július 6-án 16-22 óra között, ahol közel 30 helyszínt lesz lehetőség végig járni. Ennek célja, hogy a borkedvelők megismerkedjenek egy-egy borvidék boraival, borászaival, borászközösségeivel; és kedvet kapjanak valamelyik borvidék felfedezéséhez, a környékük bebarangolásához.

Az esemény sajtótájékoztatóján Bánhegyi Zsófia a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a rendezvény céljai között szerepel a Budapesti borbárok megismerésén kívül felhívni a figyelmet az itthoni kikapcsolódásra, hogy érdemes a belföldi nyaralást összekötni egy kirándulással valamelyik borvidékre, szőlészetbe, pincészetbe. Megismerni a borvidék történetét a környék kultúráját, kitolva így a szezont, hiszen a bor kiemelt értékünk.

Idén a programhoz csatlakozó borbárok egy-egy vidék borászközösségeit látják vendégül. Így még több izgalmas bort kóstolhatunk a helyszíneken. Újdonság még, hogy a programra jelentkezők a kóstolás mellett részt vehetnek 5 különböző vezetett túrán a borbárok között. Tóth Adrienn (Wineglass Communication) elmondta, hogy ezek a túrák az ImagineBudapest szakmai támogatásával jöhettek létre. Az összekötő sétákon keresztül ismerkedhetünk meg Budapest borhoz kapcsolódó rejtett emlékeivel. A sétákon való részvétel ingyenes, csak regisztrációhoz kötött. (Vigyázat: érdemes szemfülesnek lenni, mert a helyek pillanatok alatt be fognak telni!)

Berecz Stephanie a Tokaj Kikelet borásza a Tarcali Közösségről beszélt, melyhez 9 termelő csatlakozott. A tokaji bor márka erősítése mellet 2016-ban elkészítették a Tarcal közösségbort is, mely elegáns, fűszeres, citrusos, mediterrán ízvilágú, könnyen fogyasztható bor.

Illés Tamása Pannonhalmi Apátsági Pincészet marketing és kereskedelmi vezetője mutatta be a Borászok a Pannonhalmi borvidékért közösséget, hozzájuk 6 borászat csatlakozott. Céljuk jobban megismertetni a kicsit elfeledett történelmi borvidéket, valamint az újabb alapítású pincék népszerűsítése.

A sajtótájékoztató után kaptunk egy kis ízelítőt a tematikus sétából. Divino Gozsduból indultunk, pár perc alatt már is elérkeztünk a Király utca 26. elé, Jálics András borkereskedő házához, itt üzemelt a borkereskedése a 19. században, majd egy holdnyi(!) pincével. Innen szállították világszerte a magyar bort (Japánba, Kínába, Dél-Amerikába). Majd Krúdy Gyula háza következett, ahol az író két évet lakott, kocsmás anekdotákkal lehettünk gazdagabbak ás főleg mosolygósabbak itt. Tovább haladva a Klauzál tér felé vettük az irányt, ahol anno szikvízüzem, illetve kerthelyiség üzemelt. A kóser borkészítés rejtelmeibe már a Dob utcán kanyarodva kóstoltunk be.

Hamarosan elértük a célállomásunkat a Képzeldel Borbárt, mely a Túra 28 helyszínének az egyike. Itt megismerkedtünk a Tokaji Borászok Asztaltárságával Oroszlán Tamás a Tokaj-Hétszőlő kereskedelmi igazgatójának vezetésével. A közösséget hat borászat alkotja, akiknek kötődésük van Tokaj városához, hasonló löszös a talajon termelnek és hasonló a mikroklíma a bor termeléséhez. Együttműködésük mozgatórugója, hogy hozzá járuljanak a közös munkával Tokaj város fejlődéséhez a helyi kultúra, valamint a környékbeli kistermelők megismertetéséhez.

A Budapesti Borbár Túra helyszínein a borok mellett a borászokkal is találkozhat a résztvevő, számos helyszín kóstolócsomagokkal segíti az eligazodást, valamilyen tematika mentén. A tavalyi számokból kiindulva idén is sok érdeklődőt, kóstolni vágyót várnak a szervezők, érdemes előre készülni, hogy mikor, hol és mit szeretnénk kóstolni- jól összeszedett kis füzet segít a választásban a weboldal mellett.

Részletes programot megtaláljátok az esemény honlapján és a facebook oldalon.

 

Kriszti

 

A mini túránk során kóstolhattunk is, méghozzá igen szép tételeket:

Pannonhalmi Apátsági Pince Rajnai rizling 2016

Füves, lágy, virágos, bodza, mező, bújós, bájos, szép savak, fűszerek, fehérhúsú gyümölcsök

81 pont

Pannonhalmi Apátsági Pince Prior Rajnai rizling 2015

Koncentrált, intenzív, vajas, mazsola, vidám, telt, krém, őszibarackos zöldtea, hossz, markáns

84 pont

Kikelet Pince Késői Hárslevelű 2015

Intenzív, méz, nyár, citrusok, szép savak, őszibarack, sárgabarack, virág

81 pont

Myrtus Pince Furmint 2015

Karakter, fű, akácvirág, nyári, melegség, birsalma, körte, pezsgőtabletta, ásványok

80 pont

Tokaj-Hétszőlő Bio Furmint 2016

Citrusos, friss, élénk, kerek, laza, szép savak, finom vonalvezetés, kölyök, őszbehajló nyáreste

82 pont

Hímesudvar Zéta 2015

Intenzív, méz, ásványos, almavirág, mogyoró, érett, komoly, karakter, vagány, szeretem, csilingel

86 pont

Paulay Borház Hárslevelű késői szüret 2015

Citrusos, aszaltbarack, sima, zizi cukor, kicsit szirupos, sav szegény, cukorszirup

79 pont

 

Andi, Kriszti

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.