esszlessz- a "feneketlen" kóstolóblog

Borról hitelesen, mégis lazán

Quimby-univerzum sörbe foglalva – elkészült Az ördög magyar hangja, a Quimby-sör

2018. február 14. 15:30 - Esszlessz

-sajtóközlemény

A Quimby és a kisüzemi sörfőzdék zászlóshajósa, a MONYO Brewing együttműködéséből született meg Az ördög magyar hangja, egy izgalmas, vörös IPA, amit február 14-én a zenekar társaságában vernek csapra először a Neked Csak Dezsőben.

„Leginkább azt várom a Quimby-sörtől, hogy jó érzés legyen inni, beszélgetni közben, jó helyzeteket teremtsen, jó irányba menjen tőle a világ.” – (Kárpáti József Dódi)

Ahogy a Quimby a zenei képeken, úgy a MONYO Brewing a sörök ízvilágán keresztül alkotja meg saját, markáns univerzumát, a két kreatív csapat találkozásából így várható volt, hogy valami új és izgalmas dolog fog születni.

dodi_3.jpg

„Az egész azzal kezdődik, hogy mi felfedezzük a kreativitást egy csomó minden másban is, mint a saját zenénkben. Személy szerint csak jó élményem van, ami a MONYO söröket illeti, hiszen teljesen más, nem lehet semmilyen másfajta sörhöz hasonlítani. Szerintem, amit csinálnak az költészet, alkoholos italok újfajta értelmezése, úgyhogy engem azonnal meggyőzött.”Meséli Kárpáti József Dódi, a Quimby trombitása, aki a zenekarból projektfelelősként az ízvilág meghatározásától kezdve a kóstolásokon át, egészen a sörfőzésig, mindenből kivette a részét. Dódi malátát roppantott, adagolta a komlót a sörhöz, illetve trombita dallamokkal segítette a sörfőzést (az erről szóló videó itt nézhető meg.)

Míg külföldről tucatnyi hasonló kollaborációról hallhatunk – akár Magyarországon is ízlelhettük már az Iron Maiden, az AC/DC vagy éppen a Metallica sörét – addig itthon mindeddig kevés példa volt ilyen együttműködésre, ahol egy népszerű hazai csapat egy kisüzemi sörfőzdével közösen főzne ki valamit. Pedig mint tudjuk a popkultúra és a sörkultúra nem is állnak olyan távol egymástól…

A Quimby és a MONYO Brewing együttműködése nem pusztán névleges, hiszen az, hogy milyen típusú és ízvilágú sör készüljön, teljes mértékben együttes döntés volt. Természetesen a zenekar és a sörfőzde tagjai már a közös ital tervezésének a legelején eldöntötték, hogy „csak a színe legyen vörös.”

De milyen ízre is számítson az, aki elkortyolna egy korsót Az ördög magyar hangjából?

 „Néhány kismennyiségű (10-20l) házi tesztfőzet után elhatároztuk, hogy a sörforradalom zászlóshajóját az India Pale Ale-t választjuk. Ezt az IPA-t egy nagyon izgalmas és elegáns Mosaic komlóval főztük és hidegkomlóztuk, aminek eredménye egy nagyon friss, illatos, citrusos és markánsan keserű sör, amit bárki könnyen és gyorsan megkedvelhet.” – Árulja el a sör ízvilágáról Németh Antal, a MONYO Brewing sörfőző mestere.

Miután elkészült a nedű, a grafika készítésébe egy harmadik kreatív csapatot, a Graphasel Design Studiót vonták be. Az együttes tagjai saját magukat definiálták és a stúdió ez alapján készítette el a rajzokat a zenészekről a MONYO Brewing szürreálisan meseszerű világában.

monyo_x_quimby_2.jpg

Mivel mind a Quimby, mind a MONYO Brewing számára fontos a társadalmi felelősségvállalás, ezért 100 palackot a zenekar tagjai dedikáltak, ezeket majd a bemutatón lehet megvásárolni. Az ebből befolyó összeget a kőbányai Down Alapítvány Gondozóházának juttatják el, akik több ízben segítettek a MONYO Brewing exkluzív söreinek a csomagolásában.

A sörpremier február 14-én a kézműves sörök régi-új Mekkájában, a Neked Csak Dezsőben lesz 19 órától, ahol a Quimby-tagok is a csap mögé állnak majd egy időre.

komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása