esszlessz- a "feneketlen" kóstolóblog

Borról hitelesen, mégis lazán

Nyári sörömök

2017. augusztus 23. 09:56 - Esszlessz

- avagy IPÁ-n innen és túl

Lassan hagyomány, hogy az augusztusi tesztünket a maláta és a komló határozza meg. Most sem volt ez másképp, igaz, akadt kettő kakukktojás is a sorban, nagy örömünkre.

Most is igyekeztünk a könnyen beszerezhető sörökre tenni hangsúlyt, ahogy a tavalyi tesztünk esetében is, sőt a poén és a kíváncsiság kedvéért került a sorba tavaly már kóstolt tétel is. Ezen felül kedves barátunk is meglepett minta söreivel, melyek ugyan kereskedelmi forgalomban  nem kaphatóak, de szépen sejtetik, hogy Balázs söreire érdemes lesz odafigyelni.

image1_3.JPG

És íme az idei lista:

  1. Dreher Bak

karamell, hab gyorsan tűnik, alkoholos, kávé, butácska, nem harmonikus,leégett karamell, dióhéj, feketecsoki, törökkávé, kávélikőr, laza, egyszerűcske, kesernyés  

 

76 pont

 

  1. Kőbányai Sör

szép hab, de rövid, picit sós, citrusos, lágy élesztő, krémes, kesernyés, gyorsan múló habzás, üres, híg, száraz kukoricaszár, egyszerű, könnyű, grépfrútos, nyár, kocsma, bicótúra, lágy, gyorsan kiürül, kellemesen kesernyés, sör illatú, szomjoltó

 

74 pont

 

  1. Gőzmalom Sörfőzde Ugar Nappal  

telt szín, szép, félkemény hab, lágy komlózás, rövid, szomjoltó, barack, illatos szőlő, méz, cukorka, tartalom, mézes zöldtea, cizellált kesernye, túlzó Co2, hosszú, mézes barack, érett körte, pici fűszer, ez csúszik, laza, nyár, telt, opálos, citrus, kellemes kesernyés, citromos, krémes-rövid hab, aktív kicsi buborékok, kellemes malátás íz

 

81 pont

 

  1. Krenner Balázs Fűszeres Saison (minta)

intenzív hab, citrusok, lágy, rövid, vidám, szép kesernye, bodza, fűszer, lime, szupertartós hab, sárga ringló, friss, még nem érett dió, keserű, de nem tolakodik, szép harmónia, finomseprő, korianderbomba, kelt tészta, kerti parti fíling, virág, sok hab, telt hab, opálos napsárga szín, lassan nyíló, malátás-élesztős édeskés íz, könnyű nyári sör

 

82 pont

 

  1. HEDON Sörfőzde Jonny Firpo

vöröses szín, intenzív malátás illat, virágos, durva kesernye, pörkölt mogyoró, kicsit sok, zöld tea, illatorgia, Irsai Olivér, menta, bazsalikom, mélység, tisztaság, frutti, ízben némi csalódás, tűéles kesernye, hosszú, nem lehet sokat inni belőle, friss illat, érett narancs és mandarin, korty grépfrút bomba, hosszú kesernye, én ezt szeretem, komló, markáns hab, szép hab, kapros, fokhagymás illat, sör sör íz, telt

 

81 pont

 

  1. Fűtőház Sörfőzde Nohab

enyhén vöröses szín, szép hab, intenzív illat, krémes, fűszeres, lágy, hosszú, friss sonka, méz, nyári mező virágai, ízben vastag, szép rétegek, tartalom, filteres kávé, légiesség, egészséges, fűszeres kesernye, karamell, baracklekvár, nedves dohány, brandy, kesernye, picit égett, szeretem, komlós illat, grapefruit, barack, lágy hab, kerek, tartós hab, kellemes-krémes íz, keleties fűszerezés, szép élesztős

 

86 pont

 

  1. MONYÓ Flying Rabbit

picit fűszeres, közepes hosszúságú, füstös, almás, szuperintenzív illat, Traubisoda, kis főtt cefre, zavart, ízben krémes, édes, erős, tonicos kesernye, puha, barackdzsem, méz, hossz, buja, nagyon szeretem, virág illat, grapefruit, kesernyés, alma, lágy krémes, mézes, keserű mandula, alma mag, citrusos (fehér rész kesernye), hosszú lecsengés, (zöld)bab íz

 

82 pont

 

  1. HEDON Charlie Firpo

vörösesbarna szín, szép hab, malátás, kávé, krémes, pirított tökmag, barack, tisztaság, mélység, acélosság, sárga grapefruit, limonádé, üdít, nem túl tartalmas, de nem is hiányzik, intenzív kesernye, bármilyen étel mellé jól passzol, zárkózott illat, mézes, hosszú utóíz, kávélikőr, karamell, pirított szójabab, almamag, barackmag, kicsi citrusosság, karamelles krémesség, kamilla

 

83 pont

 

  1. Krenner Balázs Keine Pánik (minta)

óarany szín, kemény hab, pink grapefruit, keserű narancs, pici fűszer, kitartó habzás, kamilla, zöldfűszerek, lime, gumicukor, frissít, fűszeres kesernye, könnyű, citrusok időznek, vérnarancs, grépfrútos kesernye, puha, nyár, hársméz, gyógynövény, cickafark, kakukkfű, koriander, korrekt tartós hab, gyógyszer

 

82 pont

 

  1. Gőzmalom Sörfőzde Ugar Éjjel

sötétbarna szín, füst, dohány, kávé, pörkölt kakaóbab, pici karamell, szamorodni, kóla, jeges kávé, ízben könnyebb az illatnál, krémes, krémlikőr, nem nehéz, hosszú kávé, vajkaramell, üde, pezseg, laza, csokis sütemény, bársonyos, összebújósan nyugodt meleg nyári este a természetben

 

84 pont

 

  1. Fentiman's Gyömbérsör

intenzív citrusok, lágy, rövid, édes mézes, üdítős, gyömbér, nagyon csajos, limonádé, citromos kóla, ízben édes, savanykás, ipari érzet, 7up- tiszta 7up, citrus, cukorszirup, gyömbérsör, bbq csirkeszárnyak mellé tökéletes, sprites-sör illat, margarita koktél, gyógyszeres kesernye, vicces

 

78 pont

 

  1. Fentiman's Fűszeres gyömbérsör

citrusos, lágy, csíp, üdítő, nyári alma, fröccsös, kóla, bors, koriander, fahéj, vagány, ünnepi-karácsonyi hangulat, gyógyszeres, púder, arckrém, cukorkás, csajos, tele van boldogsággal, szúrós édes illat, chilli, „nagyon csípi a torkom”, extra gyömbér, reggeli ébresztő, frissítő, pemetefű cukorka

 

79 pont

 

  1. Fűtőház Sörfőzde 327-139

sötétbarna szín, intenzív, mézes, karamellás, kávés, erőteljes, füstös, igazi pasis, masszív, bakelit, antik fa, dohány, valódi rozskenyér héja, telt, vastag, markáns, kávébab elrágva, steak mellé, acetonos felütés, kávé, csokilikőr, túlpezseg, kakaós selyemcukor, barna, nedves dió, füstölt sonka, égett-pörkölt illat, kemény hab, lágy kesernyés, alkoholos, fáradt olaj, gyógyszer, bársonyos krémesség, túlzott kesernye

 

83 pont

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása